Hirdetés
Nemi viselkedésünk

Nemi viselkedésünk

Az emberi szexualitásnak számos egyedülálló eleme van, amelyekhez hasonlót a természetben nem találni. Bármily kiábrándítóan hangzik is, életünk sorsfordító pillanatait, a túláradó boldogságot, vagy éppen a mély fájdalmat ,többek között, az evolúciós folyamatoknak köszönhetjük.

2013.05.23
Hirdetés
Hirdetés

Egyszerű élőlényeknél a nemi cselekmények genetikai meghatározottságúak, az egyénnek nincs jelentősége. Ha adottak a feltételek, a reakciók automatikusak, de rögtön elmaradnak, ha valami nincs rendjén. Átmenet nem ismert, és nincsenek bonyolult komplikációk sem. A madaraknál már megjelenik a tanulás eleme, a majmok pedig kifejezetten másolják felnőtt társaik szokásait (a magányosan nevelt példányok közösségbe helyezve képtelenek szaporodni), ami elvezet az egyedek közötti különbségek kialakulásához. A vágyhoz és beteljesüléshez szükséges feltételrendszer tehát az evolúció során egyre összetettebbé vált, az embernél már óriási jelentősége van a személyiségnek és a nevelésnek: a szexuális viselkedés ezek alapján egészen eltérő lehet. A bonyolultabbá vált mechanizmus ugyanakkor több és változatosabb zavar forrása is lett.

A pszichoszexuális fejlődés úgy képzelhető el, mint egymásra épült emeletek sorozata. Ha az érés korszakában egy szint kimarad, az később már nem, vagy nagyon nehezen pótolható, vagyis a biológia nálunk csak az alap. Szexualitásunk ezért nagyon sérülékeny, az egészséges fejlődést bármi könnyen megzavarhatja.

Az ember az egyetlen faj, amely folyamatosan kész az együttlétre. Az állatoknál csak időszakosan van jelen a nemi késztetés, akkor, amikor a nőstény a ciklusa közepén tart, vagyis esély mutatkozik a fogantatásra.

A teljes állatvilágra jellemző, hogy az egyedek felismerik a termékeny időszakot, a nőstények színekkel, szagokkal, mozgásukkal közzé is teszik azt. Az ember az egyetlen, akinél nemhogy a férfi, de maga a nő sem tudja, mikor termékeny. Így a szex fajfenntartó és örömszerző funkciója elvált egymástól. Ez teszi lehetővé azt, hogy "fölös" (gyermeknemzést nem szolgáló) szexuális energiánkat más cselekményekbe fektessük, ösztöneinket tudatosan irányítsuk, vagy tudattalanul transzformáljuk, ahogyan arra Freud rámutatott. Ugyanakkor elgondolkodtató, miért alakult ez így.

Nemi viselkedésünk

Mi értelme az aktusok (és spermiumok) ilyen mértékű pazarlásának, hiszen a természetben egyébként minden a fajfenntartást szolgálja. Kutatók számos elméletet állítottak fel annak bizonyítására, hogy reprodukciós szempontból azok az aktusok sem "hiábavalóak", amelyekből nem születik utód. Bár a nemi viselkedés elszakadt a gyermeknemzéstől, késztetés szintjén a nemi viselkedést a fajfenntartás motívuma határozza meg. A két nem motívumai különbözőek, ami nem jelenti azt, hogy nem állíthatók közös cél szolgálatába.

A nő a leghatékonyabb férfit keresi, és ha megtalálta, megelégszik vele, igyekszik maga mellett tartani. A férfi számára azonban az az előnyös, ha sok kapcsolatot létesít. Ez persze csak az ösztönvezérlés, amit a szociális normák, a racionalitás és a ragaszkodás hosz-szabb-rövidebb ideig (erős személyiségeknél folyamatosan) képes felülírni. A biológiai meghatározottság azonban mindenképpen, és akár tudtunkon kívül is befolyásolja döntéseinket.

Mindkét nem számára elsődleges, hogy minél több utódot minél nagyobb biztonságban és egészségben neveljen fel. Ez az állatfajokra is igaz, de míg ott a kölykök rövid idő eltelte után képesek magukról gondoskodni, addig a csecsemőnek hosszú évek gondoskodására van szüksége, mégpedig mindkét szülő részéről. Sok emlős hímje és nősténye csak a párzás idejére találkozik, és a hím az utódnevelésben egyáltalán nem vesz részt, az utódokat ez mégsem veszélyezteti. A nőnek és gyermekének viszont létkérdés a társ gondoskodása. Az egyik elmélet szerint azért okoz a szex akkor is élvezetet, amikor a nő terhes, szoptat, túl van a klimaxon, vagy éppen nincs fogékony időszakban, hogy a férfi ilyenkor se pártoljon el tőle. A termékeny időszakok is azért nélkülözik a külső jeleket, hogy a férfi ne hagyja magára társát (hiszen ezzel lehetőséget adna rá, hogy párja mással is kapcsolatba lépjen, és az idegen utódot vele neveltesse fel).

Említettük, hogy a két nem alapvető érdekei nem esnek egybe (ezzel nyilván nem okozunk meglepetést). A nő hiába váltogatja vég nélkül szexuális partnereit, élete során ugyanannyi utód világra hozatalára van esélye így is, mintha kitart egyvalaki mellett. A férfi azonban annál nagyobb eséllyel örökíti át génjeit, minél több nővel közösül. Ösztönei arra szólítják fel, hogy egyszerre több nőt is teherbe ejtsen. Az igazi evolúciós nyereség számára az, ha ezt férjes asszonyokkal teszi, hiszen akkor nem kell energiát fektetnie az utódgondozásba, megteszi azt a nő hivatalos párja. Jellemzően akkor marad hűséges, és neveli gyermekét, ha az utódnemzés, a kapcsolatépítés sok munkájába került, ha nem jöhet szóba egyéb kedvező lehetőség, és természetesen ha meg van győződve arról, hogy a gyermek az övé.

Dóka Antal etológusprofesszor elmondása szerint elképzelhető volna a két hímstratégia kombinációja is, vagyis az, hogy míg a "hím" folyamatos szerep vállalásával óvja választott családja utódait, egy-két útjába kerülő "nőstényre" azért szakít időt, ezzel is növelve génjei továbbélésének esélyét. (Erre is látni példát.) Desmond Morris azonban azt írja, hogy az emberi faj vonatkozásában ez nem valósítható meg biztonságosan épp az ember és az állat közötti különbségek miatt. "A közös szexuális aktivitás örömei automatikusan új érzelmi kötődést kezdenek kialakítani, még ha ez egyik félnek sem állt szándékában. Óhatatlanul ellentmondásba keveredik a régivel.

Mindkét anyához tartozó utódok maximális biztonsága, egészséges fejlődése sérülhet. A félrelépés jelensége természetesen soha nem fog végleg megszűnni, de mindig ellenállásba fog ütközni, mivel fenyegetést jelent mind a meghódított, ám végső soron becsapott nőkre, mind pedig a rivális férfiakra."

Nemi viselkedésünk

Morris szerint a a genetikai szempontból lehető legjobb férfit választja apának és a legodaadóbb társat férjnek. A hűtlenség részükről ott jelenik meg, ahol a két követelmény nem található meg egy személyben. Mivel nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos, a nők csak akkor állnak odébb, ha az eredeti kapcsolattal valami nem stimmel.

A kaland lényéből fakadóan nem vonzza, legfeljebb társadalmi hatásoknak engedelmeskedik, amikor izgalmasnak találja az egyéjszakás kalandot, a párhuzamos kapcsolatokat. A háttérben állhat az is, hogy a nők hosszú távú partnerként jó apát keresnek ugyan, olyat, aki szerető, gondos, kitartó, elkötelezett. Ám ha a férjnek való vonzó külső adottságokban is bővelkedik, akkor megnő a veszélye, hogy a vetélytársnők számára is kívánatos lesz. Ezért utóbbi tulajdonságot inkább a szeretőnél keresik azok, akik nem elég biztosak a dolgukban.

"Az előember csoportjában nehéz volt párkapcsolaton kívüli kalandokba bocsátkozni" _ magyarázza Dóka Antal. "Ez megbontotta volna a csoport békéjét és csökkentette volna a sikeres utódnevelés esélyeit. A hímek közötti rivalizálás miatt kevesebb energia maradna a vadászatra, vagy a terület megvédésére." Talán ez a múltbéli gyökere annak, hogy a házasságtörés ma az egyik legerősebb tabu minden társadalomban.

Azért ne keseredjünk el, az ösztönök mellett a szerelemnek is marad tere. Hiszen ez emelheti ki az egyik lehetséges partnert a többi közül, és teheti különlegessé. Így végső soron a monogámia nemcsak lelki, de biológiai szinten is értékké válik.


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend