Mi is az a hospice?

A hospice latin eredetű angol kifejezés, amely szó szerint menedékházat jelent, ám ma már tágabb értelemben használjuk. Az első fogalom, ami nekem eszembe jut róla: a méltóság. A hospice világába dr. Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány igazgatója vezetett be bennünket.

A hospice célja röviden: megkönnyíteni a nem gyógyítható betegek – elsősorban rákbetegek – életének utolsó időszakát, és a legvégső pillanatig megőrizni az emberi méltóságot. Egyszerű szándéknak tűnik, a hospice-t mégis számtalan félreértés övezi. A hospice ház nem klinika, de nem is „elfekvő”. Sőt, a legtöbb esetben nem is kínál bent fekvést, hiszen ha lehetséges, az a cél, hogy a beteg otthon, a családja körében tölthesse el élete utolsó időszakát.

Hogyan? Miből?

A hospice ehhez nyújt ingyenes segítséget speciális szakemberekből – orvosokból, nővérekből, pszichológusokból, lelkészekből, szociális munkásokból, gyógytornászokból, dietetikusokból – és önkéntesekből álló csapatával. Talán meglepően hangzik, de 60-80 beteg ellátásához egy mindössze 10 ágyas fekvőbeteg-részleg is elegendő.

Apropó, ingyenesség: a hospice-szolgáltatások térítésmentesen vehetőek igénybe, hiszen az emberhez méltó élet az utolsó pillanatokban is mindannyiunk alapvető joga. Bár az elmúlt 20 évben a magyar hospice mozgalom kis civil kezdeményezésből széles körű társadalmi támogatottságot élvező ellátási formává vált, az alapítvány fenntartása még ma is küzdelmes munka. Az állami finanszírozás a költségek felét sem fedezi.

Csak őszintén

Az élet nem ér véget ott, hogy az orvostudomány már nem tud többet tenni a betegért. A gyógyítást célzó orvosi kezelések lezárulta után a beteg még hónapokig, évekig is élhet, és egyáltalán nem mindegy, hogyan telik ez az időszak.

Fontos tudni, hogy a gyógyítás a hospice-nak sem célja. Mint dr. Muszbek Katalin meséli, eleinte még a Magyar Hospice Alapítvány munkatársainak is dilemmát jelentett, hogy a betegekkel kötött megállapodásba bekerüljön-e az a tény, hogy az illető nem gyógyítható. Végül úgy döntöttek, igen, a félreértések elkerülése végett ezt fontos rögzíteni! Ideje szakítani azzal a hozzáállással, amit még ma is sok orvos és családtag képvisel: „Csak a betegnek ne szóljunk!” A betegekkel igenis őszintének kell lenni, csakis ez lehet a gondozásuk alapja.

Élet és halál

A hospice egyik alapköve az is, hogy az életet sem meghosszabbítani, sem megrövidíteni nem célja. A halált az élet részének tekinti, amelyet sem elodázni, sem siettetni nem kell. Ez azt is jelenti, hogy a hospice eutanázia-ellenes. Úgy vélik, a betegek esetleges halálvágya két fő okra vezethető vissza: a fizikai szenvedésre és az elhagyatottság érzésére. Az egyik éppen olyan jelentős, mint a másik!

Mi is az a hospice?

Ahogyan dr. Muszbek Katalin fogalmaz: hiába ölelgetjük-szeretgetjük a beteget addig, amíg nem enyhítettük a fizikai kínjait. A hospice-ellátásban részt vevő gondozottak 80 százalékának erős fájdalmai vannak! Nagyon fontos tehát, hogy a betegek orvosi ellenőrzés mellett megfelelő fájdalomcsillapító készítményeket kapjanak, a megfelelő ideig.

Ezután már van értelme a lelki-érzelmi támogatásnak is, amire bizony nemcsak a haldoklónak, hanem a családtagjainak is szükségük van: a hospice az ő kezüket sem engedi el. A hozzátartozók a szeretett személy halála után is olykor visszajárnak a hospice házba. Ha igénylik, a gyász feldolgozását segítő terápiás csoportba is járhatnak.

A történet vége

A halál ma jellemzően tabu, pedig nem kellene így lennie. Vajon tudjuk a szeretteinkről, hogy milyen temetési szertartást szeretnének? Megkérdezzük tőlük, hogyan járjunk el, ha magatehetetlen állapotba kerülnének? Az lenne a legjobb, ha ezekről a kérdésekről már akkor beszélgetnénk, amikor még nincs igazi tétje a dolognak.

A halál közelsége sok mindenre ráébreszt, és az életről is rengeteget tanít. A haldokló rádöbbenhet, mi mindent mulasztott el korábban, vagy mit csinálna másképp. Sohasem késő! Még ebben az utolsó időszakban is sok tervet meg lehet valósítani, sok feltorlódott problémát meg lehet oldani, más irányba lehet fordítani emberi kapcsolatokat. Ha ez sikerül, akkor a beteg kiteljesedve, megnyugvással zárhatja le az életet.

Hospice a gyakorlatban

Ki veheti igénybe? Olyan, daganatos betegségben szenvedő betegek, akik már nem részesülnek aktív onkológiai kezelésben.

Ki kezdeményezheti az ellátást? A beteg, a családtagja, kezelőorvosa vagy háziorvosa.

Mit jelent az otthoni hospice ellátás? Az alapítvány munkatársai az írásbeli megállapodás után meglátogatják a beteget az otthonában és a tüneteknek, szükségletnek megfelelően a következő tevékenységet végzik:
orvos: fájdalomcsillapítás és egyéb tünetek csökkentése;
ápoló: a beteg szakszerű ápolása, szeretetteljes gondozása;
pszichológus: a beteg és a család lelki támogatása;
gyógytornász: mozgatás, passzív és aktív torna, nyiroködéma-kezelés;
szükség esetén lelkész, szociális munkás, dietetikus segítsége is igénybe vehető.
Az ápolás ideje alatt lehetőség szerint nem változik az ápoló csapat.

Mennyibe kerül? A hospice ellátás mindenki számára térítésmentes.

A hospice ellátás felügyeletet is jelent? Nem, az ellátás feltétele, hogy a beteg gondozásában a család folyamatosan részt vegyen.

További információ a Magyar Hospice Alapítvány honlapján.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek