Hirdetés
Mérgező növények

Mérgező növények

A forró napok beköszöntével együtt jár néhány mérgező növény virágzásának vagy termésfejlődésének ideje. Kirándulás, országjárás, nyaralás közben bőven van alkalmunk találkozni ezekkel is. Ismerkedjünk meg három gyakori képviselőjükkel, az alkörmössel, a mákkal, és a farkasölő sisakvirággal.

Hirdetés
Hirdetés

Az alkörmös (tudományos néven: Phytolacca americana) amerikai eredetű, Dél-Európában közönséges, nálunk pedig gyakori dísznövény, mely könnyen elvadul. Évelő, vastag gyöktörzsű, akár 3 m-es nagyságúra is megnövő, kopasz szárú növény. Nagy levelei szórt állásúak, rövid nyélen ülnek, tojásdadok, elliptikusak, ép szélűek, Virágzata dús, hengeres fürtökből áll. A virágok zöldesek-fehérek, a termések félgömb alakú, 10 barázdás, sötétvörös, majd fényes, fekete bogyók. Virágzására június-júliusban, a termésérésre július-agusztusban számíthatunk,

Korábban élelmiszerszínezékként alkalmazták borok és édesipari termékek festésére, újabban azonban ez tiltott! Észak-Amerikában az alkörmös gyökereit a népgyógyászat reuma elleni szerként is használta, így hosszabb ideig termesztett növénynek számított.

A növény minden része (elsősorban gyökerei, magjai) triterpénszaponinokat (így pl. a fitolakkatoxint), továbbá mitogén hatású lektineket (melyek a limfociták növekedését serkentik) tartalmaznak.

A növény veszélyt jelenthet például akkor, ha magjait (terméseit) kisgyermekek fogyaszthatják - szép színe igencsak felhívhatja magára a figyelmet. A mérgezés tünetei részben idegrendszeriek, de jellegzetes gyomor-bél tünetek (hasmenés, hányás, görcsök) is párosulhatnak ehhez.

A mák (Papaver somniferum) klasszikus, termesztett gyógy- és egyben mérgező növényeink egyike. Szára sima (ritkán szőrös), általában 60-80 cm-re nő. Alsó levelei oválisak, a felsők azonban levélnyél nélküliek (ülők), alakjuk tojásdad. Nagy, jellegzetes virágai vannak, melyek színe a fajtától függően a fehértől a liláig változhat. Virágzáskor két csészelevelük lehullik. A nagy virágban sok, szürkés porzót láthatunk. Nagy toktermése van, mely éretlen állapotban tejnedvet tartalmaz, illetve nagyszámú szürke-kékesfekete-fekete magot érlel.

A növény hosszú ideje kapcsolódik az emberiség történetéhez,  gyógyászati alkalmazásának lehetőségét sumér, egyiptomi és arab feljegyzések igazolják. Linné a növényt "álomhozónak" jellemzi és így is nevezi el. A zöld, éretlen máktokból kifolyó, megszáradó és besűrűsödő tejnedv a nyers ópium. Ebben átlagosan l5% morfint, 5% narkotint, 1% kodeint, 1% papaverint, 0,5% tebaint mutathatunk ki, melyeket még további alkaloidok jelenléte egészít ki.

A morfin volt egyébként az első növényi eredetű alkaloid, melyet tiszta formában izolált 1803-ban a német Sertumer. A mák érett magjait azonban - minthogy még nyomokban sem tartalmaznak ilyen vegyületeket - veszély nélkül fogyaszthatjuk, a magok  jelentős mennyiségű fehérjét (20-25%) és zsíros olajat (40-50%) tartalmaznak.

A növény hatására bekövetkező mérgezés tünetei között a morfin narkotikus hatásai jelentkezhetnek, azaz szemcsillogás, feltűnő mozgáskényszer, száraz száj, szomjúságérzet. Súlyosabb esetben  fáradtság, aluszékonyság lép fel, a légzésszám drámaian lelassul (2-4 légzés percenként), a pupilla erősen szűkül, a pulzusszám, a vérnyomás csökken. Az elégtelen oxigénellátás következtében a bőr kékes-szürkéssé válhat, mély eszméletlen állapot lép fel, majd légzésbénulás következtében beállhat a halál is.

Lomberdeink tisztásain, árnyékos részein helyenként nem ritka a farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia). Bár nálunk a sisakvirág nemzetség egyéb fajai már igen ritka növénynek számítanak, nem árt, ha tudjuk, hogy pl. a kék sisakvirágot (Aconitum napellus) sokszor Európa legmérgezőbb növényeként emlegetik, nem beszélve egyes távol-keleti sisakvirág fajokról, melyeket a nyílmérgek készítésére használtak. A farkasölő sisakvirág kb. 1 m-re megnövő, elágazó szárú, évelő faj. Szórt állású levelei nagyok, tenyeresen szeldeltek, a szár csúcsán helyezkednek el a sárgás virágok, melyeknél a felső sziromlevél jellegzetes "sisak"-alakú.

A sisakvirág (és említett rokonai) minden részében akonitin alkaloidot, illetve más rokon szerkezetű és hatású anyagokat tartalmaz. A növény erőteljes mérgező hatása már az ókortól ismert.

Nagy Sándort állítólag egy olyan asszony akarta csókjával megmérgezni, aki halálos mennyiségű növényt fogyasztott el.

VI. Hadrián pápát sisakvirággal mérgezték meg, s Mohamed prófétát is a növényt tartalmazó húsdarabbal próbálták megölni.

A középkorban  sokszor állatok irtására, a csalétkekhez adagolták, másrészt kolostorkertekben termesztették is, a reumás fájdalmak enyhítésére, külsőleg használva a növény kivonatát (ilyennel azonban semmiképp se kísérletezzünk!).

Humán mérgezésnél az első tünetek igen hamar, 10-20 perc után jelentkezhetnek: a száj és a nyelőcső égetően fáj, amit később zsibbadás követ.

Gasztrointesztinális tünetek (hányás, erős hasmenés), illetve egyes izompanaszok, borzongás, látás- és hallászavarok, bénulások lépnek fel (utóbbiak felülről lefelé haladnak). A halál légzésbénulás vagy szívmegállás következtében állhat be. A növény fő hatóanyagát jelentő akonitin már a bőrön keresztül is jól szívódik, ezért még a virágok érintése is kerülendő (például kisgyerekek esetén).

Dr. Vetter János, egyetemi tanár

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend