Megváltozott az életem: Az elmaradt kenyérünnep
A Patika Tükör szerkesztősége tavaly meghirdette a "Megváltozott az életem!" pályázatát. Kértük olvasóinkat, hogy írják meg, ha olyan esemény történt velük, amelyek hatására át kellett gondolniuk az életük további alakulását, vagy olyan lépésre szánták el magukat, amely után új irányt váltott az életüket. Sok érdekes, inspiráló írást kaptunk, az alábbiakban a II. helyezett József Tibor történetét adjuk közre.
Jól emlékszem, hiszen csak öt éve történt. Ekkor vett fordulatot életem. Emlékünnep elő estélye volt. Az államalapító Szent István király ünnepére készült az ország apraja nagyja, jómagam is. A Magyarok Kenyeréhez felajánlott több tonna búza is összegyűlt, hogy aztán augusztus 20-ára kisütött, nemzeti szalaggal átkötött, napkorong alakú, illatos, ropogós kenyeret megkóstolhassuk. Számomra azonban ez a kenyérünnep elmaradt.
Augusztus 19-én a Tv-és fotelomba ülve szurkoltam a Ferencváros csapatának. Az Újpest elleni örökrangadón, kedvenceim vereséget szenvedtek. A sors fintora, hogy a lefújás pillanatában jobb szemem is lila ködben úszott, akárcsak a győztes csapat tábora. Aztán minden elsötétült… Végérvényesen.
Szemfenéki trombózisa van, közölte velem az ügyeletes kezelőorvos. Ez nekem akkor nem mondott semmit, mivel fájdalom nélkül jelentkezett. Magas vérnyomás és cukorbetegség szövődménye van a probléma hátterében, válaszolta kérdésemre az orvosnő. Ez a megállapítás állt a helyi kórház Szemészeti szakambulancia ambuláns kezelőlapján is 2012. augusztus 20-án. Meg az osztályvezető főorvos véleménye, hogy további vizsgálatokra van szükség és a javaslata: intravitrealis injekció adása a szemgolyóba. Ezt, azóta ötször kaptam meg. Állandó kezeléseknek, gyógyszerezéseknek köszönhetően az állapotom stagnál.
Évi rendes szabadságom utolsó napjaiban, öregségi nyugdíjba vonulásom előtt öt évvel a hirtelen bekövetkezett betegségemmel nem tudtam mit kezdeni. Mindent és mindenkit hibáztattam, csak magamat nem. De a családom így is kitartott mellettem. Segített, irányított. Ennek ellenére stresszes lettem. Az a tudat, hogy nem alkalmaznak tovább a közel húsz évig egy helyen letöltött munkahelyemen, még jobban elkeserített. Aztán nagyon fájt szüleim gyors egymás utáni halála. Depresszióba kerültem. Ültem a fotelomba és csak bámultam ki az ablakon, napokon, órákon át. A hideg, de még napsütéses késő őszi időben a madarak be-berepültek az erkélyre, és az ablakpárkányra, a még viruló muskátlik közé, jelezve felém, hogy elhanyagolom etetésüket. Először „ők állítottak fel” a fotelből, hogy a régebb készített madáretetőbe szotyolát tegyek és a faggyúgolyókat is kiakasszam. Mivel bőven volt időm, elkezdtem rendet rakni irataim között, és rátaláltam gyermekkori, fűzfapoétaként írt verskezdeményezéseimre. Ez is inspirált, mert másnap már elkezdtem újból írni. Először papírra, amiből olvashatatlan ákombákom lett. Nagyon megörültem, amikor előkerült gyermekeimnek az általános iskola biológia órára vásárolt nagyítója. Segítségével tudok vele közelről olvasni, írni. A zöld színű, nyeles nagyítóm mindig kéznél van. A számítógép monitorján pedig a betűnagyságot huszonnégyesre állítva, kb. húsz-harminc centiméter közelségben látok dolgozni. Utána a kívánt méretre visszaállítom.
Időközben leszázalékoltak és felvettem a kapcsolatot a megyei vakok egyesületével. Általuk kirendelt pszichológus segítségével hónapról hónapra kibeszéltem magamból gondjaimat, felgyülemlett negatív gondolataimat. Bizonyos idő elteltével úgy éreztem túl vagyok a nehezén, és elfogadtam visszafordíthatatlan szembetegségem és elfogadtattam magam a külvilággal. Felbátorodtam és elkezdtem képről festeni, megtanultam a szalvéta technikát, gipszet öntöttem és folytattam a versírást, majd novellaíró pályázatokra is beneveztem. Fizikai aktivitásom a társasházunk körüli kertgondozásban teljesedett ki. Pár hónap múlva az egyesület munkatársa lettem. Adománygyűjtő és rendezvényszervezőként dolgoztam négyórás munkaidőben. Ez a feladat közel állt hozzám, hiszen egy civil szervezet, alapító elnöke voltam húsz évvel ezelőtt.
Jelenleg egy szűkebb verskedvelő, író csapat tagjaként, „Írjunk közösen verset” címmel, a Költészet napja alkalmából, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének támogatásával, Braille és síkírásos formában jelent meg írásunk. Továbbá az életük teljében részben vagy egészben látásvesztett férfiak önként felvállalt vezetője vagyok. Férfi Senior Klub két éve működik és havonta egy-két tartalmas programmal, jobbára önfinanszírozó módon igyekszik feledtetni velük egészségügyi problémáikat, kimozdítva Őket szűkebb környezetükből és teret adni, nyitni kiteljesedésük felé.
Azt hiszem nem csak az én életem változott meg, hanem sorstársaim élete is új lendületet vett. Ezzel a mindennapi tenni akarással, úgy érzem, újra teljes értékű emberré váltam, mert azt akartam, hogy megváltozzon az életem. Sikerült. A jó irányába. A jövő évi kenyérünnepre való, pedig már a zsíros földben várja az őszi esőt és téli takaróját. Szeretném látni és érezni az ízét.
József Tibor
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek
