Leszokni a dohányzásról 3 lépésben

Leszokni a dohányzásról 3 lépésben

Honfitársaink csaknem egyharmada dohányzik, amivel az európai uniós átlag előtt járunk. 10 emberből 9 nem halna meg, ha letenné a cigarettát! Ha készek vagyunk leszokni, alapozzuk stratégiánkat három pillérre: akaraterőre, patikaszerekre és a lelki támogatásra!

Az égő cigarettában mintegy négyezerféle vegyület keletkezik. A bűzrúd tartalmaz többek között vizet, nikotint, kátrányt, fémionokat és radioaktív összetevőket, míg a dohányfüstben egyebek mellett szén-monoxid, szén-dioxid, ammónia, hidrogén-cianid, kénhidrogén, rákkeltő szénhidrogének és nagy mennyiségű, igen kis méretű szálló por található. Főfüstnek nevezzük a cigaretta szívásakor beszippantott füstöt, míg mellékfüstnek hívjuk a két szippantás között keletkező és közvetlenül a levegőbe kerülő füstöt. Jó tudni, hogy a kétféle füst összetevői azonosak, tehát hatásuk is hasonló.

A dohányzás káros hatásaival többnyire még a dohányosok is tisztában vannak. Mégsem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a következő betegségek leggyakoribb előfordulásáért a káros füstölés tehető felelőssé: szívizominfarktus, agyvérzés, alsó végtagi érszűkület, tüdőrák, szájüregi és ajakrák, emlőrák, veserák, petefészek- és prosztatarák, hörgőgyulladás. A dohányzás hátráltathatja a fogamzást, impotenciát okozhat, szerepet játszhat az időskori vakság kialakulásában, továbbá a csontritkulás egyik rizikófaktora.

Leszokni a dohányzásról 3 lépésben

Egyértelmű, hogy megéri leszokni a dohányzásról: az előnyök már 20 perccel az utolsó cigaretta elszívása után jelentkeznek! Ha le akarjuk tenni a cigarettát, alapozzuk stratégiánkat három pillérre!

Akaraterő

E nélkül nem megy! Rajtunk kívül senki más nem határozhatja el a változást, és ha azt nem akarjuk igazán elszántan, a kritikus pillanatokban könnyen elbukhatunk.

Először is komolyan határozzuk el, hogy felhagyunk ezzel a káros szenvedéllyel. Lehetőleg olyan időszakot válasszunk, amikor nem vagyunk amúgy is feszültebbek a szokásosnál (például vizsgaidőszakban). Jó ötlet a szabadsághoz vagy egy utazáshoz kötni a leszokási programot, hiszen ilyenkor amúgy is más életmódot folytatunk, könnyebb a váltás. Tüntessünk el a környezetünkből mindent, ami a cigarettával kapcsolatos. Takarítsuk ki a lakást, mossuk ki az összes holminkat, hogy még a cigarettaszag se emlékeztessen bennünket a káros szenvedélyre. Ha néha ellenállhatatlannak tűnő vágy tör ránk, hogy rágyújtsunk, ne engedjünk! Ez az érzés hirtelen jön, de könnyen elmúlik. Talán elkeserítő arra gondolni, hogy soha többé nem gyújthatunk rá. Ne erre gondoljunk, hanem csak arra, hogy ma nem gyújtunk rá.

Patikaszerek

Lássuk, hogyan hatnak a leszokást segítő patikaszerek! Ezek alapvetően két csoportra oszthatóak: a nikotinmentes és a nikotinpótló készítményekre.

A nikotinmentes tabletták hatásmechanizmusa azon alapul, hogy csökkentik bizonyos ingerületátvivő anyagok szintjét, amelyek a cigarettázással járó örömérzet kialakulásáért felelősek. Azt szokták mondani, hogy ezek a készítmények „megsokszorozzák” az akaraterőt. A tablettákat akár két-három hónapig is szedni kell. Az első héten még többnyire szabad dohányozni, hiszen a vérben egy hét múlva lesz megfelelő a hatóanyag koncentrációja. Később azonban már nem szabad rágyújtani. A hátralévő időszak valójában arra szolgál, hogy pszichésen is megszokjuk: már nem dohányzunk.

Leszokni a dohányzásról 3 lépésben

A nikotinpótló készítmények úgy enyhítik a nikotinéhséget, hogy a bőrön (tapasz) vagy a szájnyálkahártyán (rágógumi, szopogató tabletta) át nikotint juttatnak a szervezetbe. Ezek nem okoznak olyan kellemes érzést, mint korábban a rágyújtás. A cigarettánál kisebb nikotinszintet biztosítanak, amely azonban nem esik a kritikus szint alá, kiküszöbölve ezzel a megvonási tüneteket. Így „pusztán” a rossz szokás abbahagyására lehet koncentrálni.

Lelki támogatás

A leszokás folyamata nem könnyű, főleg, hogy egy ideig még nikotinmegvonási tünetekkel is meg kell küzdenünk. Ez a nikotinfüggőség miatt van, amely a dohányos szervezetében alakul ki. (Ez a nikotin 22-es csapdája: eleinte nyugtató, stresszoldó hatását ismerjük, később viszont már hiányzik, és épp azért leszünk nyugtalanok, mert nem jutunk hozzá. Tehát rágyújtunk...) A leggyakoribb elvonási tünetek a következők: feszültség, nyugtalanság, türelmetlenség, idegesség, a koncentrálóképesség romlása, fejfájás, alvászavar, gyomor-bél rendszeri panaszok. Ezek néhány héttől néhány hónapig is tarthatnak, jelentkezésük hullámzó is lehet, ám fokozatosan enyhülnek.

Jól jön a lelki támogatás: nem feltétlenül kell teljesen magányosan megvívnunk ezt a harcot. Felkereshetünk egy dohányzásról való leszokást segítő tanácsadó rendelést is, ahol gyakorlati tanácsokkal látnak el.

Könnyebb, ha barátokkal, ismerősökkel, munkatársakkal, vagy akár idegenekkel fogunk össze, mindenképpen támogatást jelent a sorsközösségérzés. Ha pszichológus is segíti a csoportot, még biztosabb a siker.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek