Hirdetés
Közös génjeink vannak barátainkkal

Közös génjeink vannak barátainkkal

Az emberek szinte testvérként szeretik legjobb barátaikat. Egy új amerikai tanulmány szerint ez nem is teljesen megalapozatlan. A barátok biológiailag nem rokonok, ennek ellenére genetikailag jobban hasonlítanak egymáshoz, mint a találomra kiválasztott idegenekhez.

Hirdetés
Hirdetés

A San Diegó-i Kaliforniai Egyetem és a Yale Egyetem kutatói több mint 1,5 millió genetikai jellegzetesség (marker) megvizsgálása után arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek általában közelebbi genetikai rokonságban állnak barátaikkal, mint az ugyanazon népesség számukra idegen tagjaival.

Közös génjeink vannak barátainkkal

James Fowler és munkatársai szerint a barátok körülbelül annyira hasonlítanak hozzánk genetikailag, mint a negyedfokú unokatestvérek, vagy azok, akiknek közösek voltak a szépszülei. Ez annyit tesz, hogy nagyjából a gének 1 százaléka azonos.

„Egy százalék talán nem hangzik soknak a laikusoknak, de a genetikusok számára jelentős szám” – mondta Nicholas Christakis, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent cikk társszerzője. „És mennyire figyelemreméltó! A legtöbb embernek fogalma sincs, kik a negyedfokú unokatestvérei. Mégis a rengeteg lehetőség közül valahogy sikerül kiválasztanunk barátnak azokat az embereket, akik hasonlítanak a távoli rokonainkra.”

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend