Köszönet a véradóknak!

Köszönet a véradóknak!

Magyarországon 1988 óta ünnepeljük a véradók napját. A gyógyító munkában a vérkészítmény-alkalmazás szerepe pótolhatatlan, mert bizonyos betegségek, vérvesztéssel járó esetek nem kezelhetőek emberi vér felhasználása nélkül.

 

Magyarországon 260 ezer önkéntes regisztrált véradót tartanak nyilván, akik évente 400 ezer egységnyi vért adnak, ami a humanizmus egyik megnyilvánulása - mondta Baloh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki a tárca egészségügyért felelős államtitkárával együtt maga is vért adott Budapesten, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) központjában.

A gyógyításhoz elengedhetetlen, nemes cselekedet a véradás, ami Magyarországon hagyományosan erős mozgalom. Ezzel a véradók egyrészt egyes embereknek segítenek, másrészt az egész magyar egészségügynek is. A folyamatos véradás annál is inkább fontos, mert van olyan vérkészítmény, amely csupán öt napon keresztül tárolható. Ehhez a folyamatos vérellátáshoz kérik az emberek segítségét.

Drexler Donát, az OVSZ megbízott főigazgatója: külön öröm, amikor az ország vezetői személyes példával hívják fel a figyelmet a véradás fontosságára, mert ez iránymutató a többi ember számára is.

Magyarországon a vérkészítmények előállításához szükséges vér adása az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Európai Tanács és a Nemzetközi Vöröskereszt ajánlásának megfelelően önkéntes és térítésmentes. Minden véradó a saját, szabad akaratából jelentkezik és a véradásáért nem kap juttatást. A folyamatos és biztonságos vérellátás érdekében országosan naponta 1600-1800 véradásból származó teljes véregység szükséges. Annak érdekében, hogy a levett vérmennyiség egyensúlyban legyen az egészségügyi intézmények igényeivel, az OVSZ nagy hangsúlyt fektet a véradók folyamatos toborzására. A több száz tagú véradásszervezői hálózatnak köszönhetően napi szinten országosan 60-70 helyszínen biztosítják a véradók számára, hogy élhessenek a segítségnyújtás e formájával, lehetőség szerint minél közelebb a lakhelyükhöz, a munkahelyükhöz. Véradásra évente rendszeresen mintegy 260 ezren jelentkeznek; nélkülük lehetetlen volna a vérkészítményekre szoruló betegek gyógyítása és gyógyulása.

Köszönet a véradóknak!

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek