Korai öröm

Tizenegy perc: ez egy világhírű Coelho-regény címe, amelynek főhőse, Maria saját statisztikái alapján megállapítja, hogy ennyi egy átlagos szexuális aktus hossza. Dr. Kardos Róbert urológussal azoknak a férfiaknak a problémájáról beszélgettünk, akik – ha a szeretkezést futáshoz hasonlítjuk – „sprinterek”, tehát a regénycímnek akár a tizedrésze alatt célba érnek.

Akkor beszélünk korai magömlésről, ha az ejakuláció túl hamar következik be. Hogy mi számít „túl hamarnak”? Ez relatív, hiszen egyes párok esetében egy néhány perces aktus kielégítő a nő számára is, míg másoknál akár tíz-tizenöt perc sem vezet a csúcsra. A hivatalos definíció szerint az számít korai megömlésnek, amikor a magömlés már a behatolást megelőzően vagy közvetlenül utána, de két percen belül mindenképpen létrejön.

A kárvallottak

A probléma a szexuálisan aktív korú férfiak 30 százalékát érinti világviszonylatban – és nemcsak őket, hanem a párjaikat is.

Korai öröm

Ahogyan szakértőnk fogalmaz, a korai magömlés problémája valójában a nőkön csapódik le, hiszen ők maradnak kielégítetlenek. (Más kérdés, hogy nem csupán a vaginális örömszerzés juttathatja csúcsra a nőket, de mindenképpen ronthat a nő szexuális élvezetén, ha a férfi a magömlés gyors bekövetkezte miatt nem tudja fenntartani az erekcióját.) Az érintettek több mint felénél egy percen belül bekövetkezik a magömlés…

Mi az ejakuláció?

Hogyan is következik be az ejakuláció? A szexuális ingerlés során az izgalmi állapot egyre fokozódik. A magömlés bekövetkezte előtt 20-30 másodperccel a férfi érzi, hogy közeledik a magömlés. Ez az úgynevezett előrejelzési szakasz: a folyamat ekkor még megállítható, az ingerlés abbahagyásával elodázható a magömlés. Ha azonban folytatódik az izgatás, a magömlés előtt 4-8 másodperccel, az elkerülhetetlenségi szakaszban már nincs mit tenni: az ejakuláció mindenképpen bekövetkezik. Ez egy reflexfolyamat, amelyet a szimpatikus idegrendszer vezérel.

Az okok

A korai megömlés problémájának alapvetően idegrendszeri háttere van: az említett reflexfolyamatban a szerotonin nevű ingerületátvivő anyag játszik főszerepet. Ha a szerotonin anyagcseréje zavart szenved, a férfi nem tudja kontrollálni az ejakulációt.

Bizonyos lelki okok is rossz irányban tudják befolyásolni a szerotonin-anyagcserét. Ilyen lehet többek között a szexualitáshoz kötődő bűntudat, a stressz, a szorongás, a teljesítménykényszer. Természetesen a gyakorlat és a hozzáállás is számít. Kamasz közösségekben még esetleg az a „menő”, aki minél hamarabb „elmegy”. Felnőttként azonban, egy komoly kapcsolatban az a férfi lesz sikeres, aki hosszabb ideig is képes az erekcióra. Szervi okok – például egy gyulladás – ritkábban áll a háttérben. A kudarc aztán ördögi körbe hajtja a férfiakat: a partner kielégítésének képtelensége további szorongást kelt, ami tovább rontja a magömlés késleltetését.

Lehetséges megoldások

A kezelésnek az idegrendszerre kell hatnia. Ha karbantartjuk a szerotoninszintet, a magömlés bekövetkeztéhez szükséges szexuális ingerküszöb magasabb szinten lesz. Ám mint szakértőnk fogalmaz, az ejakuláció kontrollálását a férfinak mindenképpen gyakorolnia kell. Kár, hogy az érintetteknek csak 10 százaléka fordul orvoshoz.

Az urológusok és a szexológusok többféle technikát dolgoztak ki, amelyek segítségével késleltethető a magömlés. Itt van mindjárt az óvszerhasználat: az érzékeny makk így kevésbé ingerelhető, hosszabb ideig tart, amíg a férfi a csúcsra ér. Ugyanezt a célt szolgálja az érzéstelenítő gél. A partnerrel való találkozás előtt végzett önkielégítés is járhat olyan eredménnyel, hogy a második erekciót – immár szeretkezés közben – a férfi hosszabb ideig fenn tudja tartani, mielőtt bekövetkezne az ejakuláció. A magömlés közeledtével a makk tövénél – még az előrejelzési szakaszban – alkalmazott elszorításos technika is késlelteti a folyamatot. Ismert még a start-stop technika, vagyis az ingerlés abbahagyása, ahányszor csak a férfi érzi a magömlés közeledtét.

Gyógyszer

A múltban többféle gyógyszert is alkalmaztak a korai megömlés kezelésére, bár egyik sem hozott tökéletes megoldást. A merevedési zavarra ható gyógyszerek ugyan nem oldották meg a korai megömlés problémáját, azt azonban biztosították, hogy az első ejakuláció után gyorsabban létrejöjjön a második merevedés.

Bizonyos depresszió elleni szerek esetében a kutatók szinte véletlenül jöttek rá, hogy ezek a magömlést is késleltetik. Ezek azonban olyan készítmények, amelyeket alapvetően nem a szóban forgó problémára fejlesztettek ki, és komoly mellékhatásokkal is járhatnak.

Néhány hónapja azonban a magyarországi piacon is megjelent egy olyan készítmény, amely kifejezetten a korai magömlést orvosolja. Rövid idő alatt felszívódik és hamar ki is ürül. A tervezett szexuális aktus előtt egy-három órával kell bevenni, és a szerotoninszint emelésével megnyújtja az időt a magömlés bekövetkeztéig. Mint szakértőnk mondja, a gyógyszer gyors, hatékony, hosszú távon jó megoldást hozhat, de ajánlatos a gyógyszeres kezelést pszichoterápiával is kiegészíteni.


Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek