Képesek vagyunk kiszimatolni a veszélyt

Képesek vagyunk kiszimatolni a veszélyt

Amerikai tudósok igazolták, hogy az emberek képesek elkerülni bizonyos veszélyes helyzeteket szaglásuk segítségével. Az eredmény hozzájárulhat egyes betegségek kezeléséhez is.

A chicagói Northwestern University kutatói a kísérletben nagyon hasonló illatokat szagoltattak az önkéntesekkel, akik kezdetben nem tudtak különbséget tenni a minták között.

Miután azonban az egyik illat megszagolása mellett rendszeresen enyhe áramütések is érték a vizsgálatban résztvevőket, valamennyien képessé váltak megkülönböztetni a szagokat.

A kutatók mágneses rezonancia képalkotó berendezéssel végzett megfigyeléséből az is kiderült, hogy a megkülönböztetés elsajátításával észrevehetően megváltozott az önkénteseknek az az agyterülete, amely az orrból érkező ingerek feldolgozásáért felelős.

A tudósok szerint eredményük megmutatja, hogyan élesednek érzékeink a tapasztalatok hatására, lehetővé téve a veszély elkerülését.

A kutatás vezetője kijelentette: a folyamatnak evolúciós szempontból hatalmas jelentősége van, ezáltal ugyanis az ember képes kiválogatni a fontos ingereket az őt érő információk özönéből. Egy oroszlán szagára minden bizonnyal kilométerekről felfigyelnek a nagymacskák közelében élők, míg a házimacska szagát nem soroljuk a veszélyes kategóriába.

Képesek vagyunk kiszimatolni a veszélyt

A szakemberek úgy vélik, hogy a szorongás és a kényszerbetegségek kialakulásában szerepet játszhat a fontos és lényegtelen ingerek megkülönböztetésének gyengébb képessége. Ha ugyanis valaki nem képes felismerni a ténylegesen veszélyes jeleket, akkor állandó készenlétben él, vagy a kényszeres cselekvésekhez menekül.

A tudósok szerint eredményeik alapul szolgálhatnak új terápiás eljárások kidolgozásához.

Forrás: Inforadio.hu

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek