Jót tesz a fogaknak a teljes kiőrlésű kenyér

Jót tesz a fogaknak a teljes kiőrlésű kenyér

A teljes kiőrlésű pékáruk kedvező hatással vannak az egészségre. Az ontario-i McMaster Egyetem kutatói újabb indokot szolgáltatnak e termékek fogyasztására, véleményük szerint ugyanis jót tesznek az ínynek és a fogaknak.

A krónikus ínygyulladás (periodontitis) egyes becslések szerint a 30 év feletti populáció mintegy egyharmadát sújtja, és alighanem az egyik vezető oka a fogak elvesztésének. A betegség kockázati tényezői között többek között szerepel a magas vércukorszint is. A kutatócsoport úgy gondolta, mivel a teljes kiőrlésű termékek lassabban bomlanak le, és kevésbé emelik a vércukrot, talán következményesen a fogíny védelméhez is hozzájárulnak.

Elképzeléseik megerősítéséhez a Harvard Egyetem egészségügyi dolgozóin elvégzett követéses vizsgálatok adatait használták fel. A kutatásba mintegy 34 ezer olyan alanyt vontak be, akik se cukorbetegségben, se fogínygyulladásban nem szenvedtek.

A résztvevők étkezési szokásait négyévente elemezték. Eredményeik azt mutatták, hogy összefüggés van a teljes kiőrlésű tápanyagok bevitele és az ínybetegség között. Azok, akik ilyen jellegű ételeket fogyasztottak, mintegy 25 százalékban kisebb arányban betegedtek meg ínygyulladásban, mint az ilyen jellegű táplálékot nem fogyasztók.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek