Íme az étrend, ami megelőzi a rák kialakulását

Íme az étrend, ami megelőzi a rák kialakulását

Úgy tűnik, a paleo diéta több, mint divathóbort, amitől sikeresen le lehet fogyni. A legfrissebb kutatás ugyanis azt állítja, hogy 50 százalékkal csökkenti a bélrák kockázatát.

Már rengetegszer írtunk a paleo diétáról, mert valami oknál fogva rengeteg vita tárgyát képezi. Írtunk már a jó illetve górcső alá vettük az étrend rossz tulajdonságait is.

A lényege ugyebár az, hogy mellőznek az étrendjükből minden feldolgozott ételt, úgy mint a készételek, kenyér, tésztafélék, és csak olyan ételeket esznek, amiket a paleolit korszakban is ehettek volna. Jellemző, hogy sok húst illetve zöldséget és gyümölcsöt esznek.

Az amerikai Emory Egyetemen 2301 30 és 74 év közötti férfi és nő táplálkozási szokásait követték nyomon. A résztvevőket aszerint osztályozták, hogy mennyire áll közel étrendjük a paleolit táplálkozáshoz illetve egy másik osztályzás szerint a mediterrán étendhez. Majd ezt összevetették egészségügyi állapotukkal.

Íme az étrend, ami megelőzi a rák kialakulását

A nők esetében a paleolit-féle táplálkozás a béltumor kialakulását 29 százalékkal csökkentette, a mediteránszerű étrend pedig 26 százalékkal.

A férfiaknál az eredmények még ennél is látványosabbak, ugyanis a paleo étrend 51 százalékkal, a mediterrán pedig 42 százalékkal csökkentette a rosszindulatú elváltozások kialakulásának esélyét.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden szigorú szabályát követnünk kellene ezeknek az étrendeknek, csak annyit, hogy próbáljunk minél kevesebb feldolgozott ételt enni, főzzünk saját magunk, együnk friss zöldséget, gyümölcsöt, csökkentsük a vörös hús mennyiségét, és akkor már jó úton járunk.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek