Hamarabb vall szerelmet a férfi?

Hamarabb vall szerelmet a férfi?

Egy nemrég közzétett brit kutatás szerint a közhiedelemmel ellentétben nem a nők, hanem a férfiak azok, akik hamarabb mondják ki partnerüknek azt a bizonyos bűvös szót.

Igaz, szakértők szerint a nők részéről egyfajta önvédelmi reakció lehet, hogy megvárják, amíg a férfi nyilatkozik érzelmeiről.

Szeret, nem szeret

A YouGov által készített brit felmérés megcáfolni látszik azt a közhiedelmet, hogy a férfiak nehezebben vallják be érzelmeiket partnerüknek, mint a nők. A 2000 fő megkérdezésével készült felmérés szerint ugyanis, míg a férfiak átlagosan hét hónap együttlét után vallanak először szerelmet, a nőknek ugyanehhez nyolc hónapra van szükségük.

A kutatást végző szakemberek szerint a felmérés eredményei arra utalnak, hogy a férfiak vannak annyira érzelmesek, mint a nők, sőt néha még a gyengébbik nem képviselőin is túltesznek. Néhány szakértő ezzel szemben úgy véli, hogy a nők önmagukat védik azzal, hogy megvárják, amíg a férfi kimondja az áhított, bűvös szavakat, elkerülve ezzel azt a kellemetlen szituációt, hogy szerelmi vallomásuk esetleg viszonzatlan marad.

Még a nagyi is randizgat

Az ismerkedési szokásokat is vizsgáló felmérés eredményei még néhány sztereotípiát látszanak lerombolni: mégpedig, hogy az idősek nem randiznak, nem szeretkeznek, és nem ismerik az internetet. A kutatás szerint ugyanis az idősebb, 55 éven felüli korosztály kimutathatóan aktívabb, és tapasztaltabb, ha randizásról van szó, mint a fiatalabbak.

Hamarabb vall szerelmet a férfi?

A felmérés szerint a megkérdezett 55 éven felüliek kétharmada regisztrált valamilyen online ismerkedési portálon, míg a 18 és 24 év közöttieknek csak mintegy ötöde tagja hasonló rendszernek. Ráadásul az 55 éven felüliek azok, akik a legtöbb online megismert partnerrel találkoztak is.Az idősebbek átlagosan nyolc interneten megismert partnerrel randiztak, amelyből átlag két esetben tartósabb párkapcsolat, 2,4 esetben pedig szexuális kapcsolat is kialakult. Igaz, ez utóbbi esetében a 45-54 évesek felülmúlják őket: ők ugyanis átlagosan 2,6 esetben létesítettek szexuális kapcsolatot online megismert partnerrel.

A kutatás szerint az idősebb korosztály a különböző ismerkedési formákkal kapcsolatos tapasztalatokban is élen jár. Az 55 éven felüliek mintegy ötöde volt tagja társkereső szervezetnek, negyedük próbálta a "villám randi" típusú szolgáltatásokat, és átlagosan hétből egy fő részt vett, kifejezetten szingliknek rendezett eseményen is.

Külcsín, belbecs

Sokan hiszik, hogy a férfiaknak elsősorban a külső számít, de a kutatás erre is rácáfol. A megkérdezett férfiak 91 százaléka szerint az ideális partner legmegkapóbb tulajdonsága az, ha van humora.

A felmérés eredményei azonban nem csak cáfolnak, hanem megerősítenek is. Az eredmények szerint ugyanis a férfiak fele bevallottan a szexuális együttlét reményében randizik, míg a nők négyötöde a tartós párkapcsolat megtalálása érdekében ismerkedik. Mindemellett a férfiak ötöde már az első randin ágyba bújna partnerével, míg a nők körében csak minden hetvenedik hajlik erre.

Megegyezik viszont a két nem az ideális korkülönbség és az anyagiak tekintetében. A férfiak maximum öt évvel fiatalabb, a nők maximum öt évvel idősebb partnerre vágynak. A randin a cehhet pedig nagyobb arányban állja a férfi, mint nő?

Forrás: napidoktor.hu

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek