Hirdetés
Gyógyítható a Crohn-betegség?

Gyógyítható a Crohn-betegség?

A Crohn-betegség olyan kór, amellyel ugyan együtt lehet élni, de nagyon megkeserítheti a mindennapjainkat. Dr. Bende János sebész, gasztroenterológus, klinikai onkológus főorvos segítségével utánajártunk, mit kell tudnunk erről a krónikus bélbetegségről.

Hirdetés
Hirdetés

Magyarországon 20-25 ezerre tehető a nem specifikus gyulladásos bélbetegségekben szenvedők száma. Két betegség tartozik ebbe a kategóriába: a colitis ulcerosa és a Crohn-betegség. Azért nevezzük ezeket nem specifikusnak, mert a tudomány mai állása szerint nem ismerjük kialakulásuk pontos okát.

Mi okozza?

Napjainkban is számos kutatás igyekszik kideríteni a Crohn-betegség okait, ám egyelőre csak feltételezéseink lehetnek.

Genetika. Úgy tűnik, hogy bár nem örökletes, fennáll egyfajta genetikai fogékonyság. Egyes népcsoportoknál – például az askenázi zsidó közösségekben – gyakrabban fordul elő.

Gyógyítható a Crohn-betegség?

Immunrendszer. Vizsgálták már az immunrendszer hibás működésével való összefüggést is, amire akkor figyeltek fel, amikor immunszupresszív (azaz az immunrendszer működését elnyomó) kezelések hatására javult a bélbetegségben szenvedők állapota.

Környezet. Igen valószínű, hogy a környezeti ártalmak is hozzájárulnak a bélproblémák kialakulásához. Érdekesség, hogy a Crohn-betegség jellemzően a fehér bőrű, különösen az északi és nyugati népek betegsége. Eszkimóknál például még soha nem figyelték meg…

Lélek. A tapasztalatok szerint a gyomor- és bélbetegségek összefügghetnek lelki problémákkal is. Elég, ha a szólásainkra gondolunk: „megfeküdte a gyomromat”, „nem veszi be a gyomrom”, „ezt már nem tudom megemészteni”. A Crohn-betegek jellemzően teljesítményorientáltak. Létezik olyan elmélet is, amely szerint a Crohn-betegség hátterében az anyához (esetleg az apához) való nagyon szoros kötődés áll.

Mi történik a belekkel?

A betegség vezető tünete a fogyás, de gyanút kelthet a láz, a visszatérő, görcsös hasi fájdalom, a hasmenés is, különösen, ha mindezt ízületi, szem- vagy bőrgyulladás kíséri.

A Crohn-betegség a tápcsatorna bármely szakaszát érintheti, de jellemzően a vékonybélben jelentkezik. A panaszok a bél egyes szakaszain érzékelhetőek: ép és gyulladásos bélszakaszok váltakoznak. A gyulladás az érintett szakaszon a bélfal teljes vastagságára, keresztmetszetére kiterjed (nemcsak a nyálkahártyára), ezért fennáll a veszélye annak, hogy a bél perforál, azaz ki is lyukad. A kilyukadt bél összetapadhat a szomszédos bélszakaszokkal, hasi szervekkel (akár a hólyaggal, a méhvel vagy a hüvellyel) is. Ezt a rendellenes járatot nevezzük belső sipolynak, ami a Crohn-os esetek 20 százalékában alakul ki. Nagyon veszélyes lehet, ha a baktériumokkal teli béltartalom a sipolyon keresztül az eredendően steril szervekbe jut! A végbél körüli területen külső sipoly is kialakulhat. További szövődmény lehet a bél elzáródása vagy gennyel telt tályogok kialakulása.

Felismerni

A betegség többnyire lassan alakul ki, a tünetek sokáig lappanganak, ami megnehezíti a diagnózis felállítását. Mivel a gyulladás az esetek mintegy ötödében a legalsó vékonybél-kacsnál jelentkezik – ott, ahol a féregnyúlvány is található –, elsőre gyakran vakbélgyulladásnak tűnhet. Sokszor csak a „vakbélműtét” közben derül ki, hogy valójában Crohn-betegségről van szó. Hamarabb azonosítják, ha a már említett sipoly is kialakul. Az esetek többsége 30 éves kor alatt jelentkezik, bár Eisenhower amerikai elnöknél például hatvanéves korában diagnosztizálták a kórt. Mindkét nem egyforma arányban lehet érintett.

A Crohn-betegség hajlamos a kiújulásra. Rendszerint – szabálytalan időközönként – újra és újra fellobban, végigkísérve a beteg életét.

Kezelés

A kór gasztroenterológiai gondozást és rendszeres kontrollt igényel. Nem gyógyítható meg teljesen, de gyógyszeresen kezelhető gyulladásgátlókkal, antibiotikumokkal, immunszupresszáns (az immunrendszert gyengítő) gyógyszerekkel és biológiai szerekkel. Ezzel a speciális, az immunrendszer működését áthangoló kezeléssel sok esetben egyensúlyban tartható a betegség. Kiegészítő kezelésként hasznosak lehetnek egyes tápszerek, vaskészítmények, valamint probiotikumok.

Gyógyítható a Crohn-betegség?

Jó tudni, hogy az említett gyógyszerek egy része (például bizonyos antibiotikumok vagy nehézfémet tartalmazó készítmények) fényérzékennyé tesz, így nem javallt a napozás és a szolárium. Tanácsos kerülni a fokozott testi és lelki megterhelést, és a dohányzást. Ami a táplálkozást illeti, nem tanácsos az alkohol, az egzotikus ételek, a tej, a durva rostok, a paradicsom, az oxalátban gazdag ételek (sóska, spenót, csokoládé, narancs) és a C-vitamin-tartalmú készítmények fogyasztása. Javasolt viszont a túró, a sajt, a joghurt, a kefir, a sovány hús és a tésztafélék étrendbe iktatása.

Ha bélelzáródás vagy perforáció következett be, elkerülhetetlen a bélrövidítő műtét: a sebész ekkor a műtét során eltávolítja a beteg bélszakaszt. Ám ez sem okoz végleges gyógyulást.

Babavállalás

A gyermekvállalás lehetséges, ha a fogamzás időszakában a betegség nyugalmi szakaszban van. A gyógyszerek többsége a terhesség alatt is szedhető – természetesen folyamatos orvosi kontroll mellett. A magzat számára leginkább a betegség fellobbanása jelenthet veszélyt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend