Génektől függ a kövérség

Génektől függ a kövérség

Kutatók szerint genetikailag kimutatható, hogy ki lesz kövér, így pedig már kidolgozható az ellenszer is. Megfelelő mozgással ugyanis a gének hatását időben korrigálni lehet.

A megoldáson magyar szakemberek is dolgoznak: a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai nemzetközi partnereikkel együttműködve kétéves programba kezdtek, melynek során több tízezer adatot dolgoznak fel annak érdekében, hogy megfelelő receptet adjanak a fittség megőrzésére, az elhízás elkerülésére.

A projektvezető László Ferenc elmondta: évek óta dolgoznak a terven, melyre most csaknem 350 millió forintot nyertek. Ebből kétéves vizsgálatot indítanak. A program 70 százalékban uniós és 30 százalékban állami finanszírozású. A projekt lényegét magyarázva az SZTE professzora elmondta: az eddig jól, de külön működő technológiai tudást most összefűzik az egyetemi tudásközpontban.

A fogyiklub januárban indul az egyetem fitnesszközpontjában, ahol évente több száz embert "fogyasztanak le" négy-öt hónapos programok keretében. A beiratkozók átlagosan 20-25 kilogramm túlsúlytól szabadulnak meg. A program célja, hogy a túlsúly ellen már akkor tehessenek a hízásra hajlamos emberek, amikor még nem alakult ki az elhízás. Már gyermekkorban lehet "receptet" adni az egészséges és az egyénnek szükséges mozgásra, amely nem feltétlenül jelent aktív tornatermi edzést: akár a napi kétszeri kutyasétáltatás is megfelelő lehet.

A projektben külföldi résztvevők is képviseltetik magukat. Orvosok beszélnek az elhízás hormonális hátteréről, rekreációs szakemberek a szabadidős sporttevékenységekről, pedagógusok pedig a sportpedagógiáról. A kétéves vizsgálat során szerzett adatokat - egy személy nagyjából kétszáz jellemzőjét - a DataResearch Kft. dolgozza fel. A kutatás egyik célja, hogy a most még csak a vérből kimutatható géninformáció a jövőben már nyálkahártyakenetből is beszerezhető legyen - tette hozzá a szakember.

Forrás: MTI

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek