Hirdetés
Férfias brókerek

Férfias brókerek

A "Férfiak előre!" tanulmány szerint a reggeli magasabb tesztoszteronszintek (férfi nemi hormon) nagyobb napi nyereséggel társulnak üzletkötők körében. A Cambridge Egyetem kutatói 17 londoni brókert vizsgáltak 8 napon át, mind a 17 résztvevő egészséges, drogokat nem használó férfi volt. Naponta kétszer mérték tesztoszteron- illetve kortizolszintjüket.

Hirdetés
Hirdetés

Ez a két hormon fontos szerepet játszik a szervezet anyagcseréjében, valamint hatással vannak az ember kedélyállapotára is. A vizsgálat feltétele volt az is, hogy a férfiakat ne érje semmi olyan külső hír, amely esetleg befolyásolná hormonszintjüket.

Az eredmények szerint a napi tesztoszteronszintek magasabbak voltak azokon a napokon, amikor az üzletkötők havi átlaguk felett teljesítettek. A reggel mért magasabb tesztoszteronszint egyértelműen magasabb haszonnal társult. Ennek alapján a kutatók azt feltételezik, hogy a reggel mért magasabb tesztoszteronszint aznapra nagyobb nyereség előrejelzője lehet. A tesztoszteron a győzelemmel és a kockázatvállalással áll összefüggésben. A tanulmány szerzői, John M. Coates és Joe Herbert szerint viszont az emelkedő, vagy folyamatosan magas szint túlzott kockázat-vállaláshoz, aggresszivitáshoz és káros izgalmak hajhászásához vezethet.

A kortizol fontos szerepet játszik a szervezet stresszre adott válaszában, a "harc vagy megfutamodás" hormonja. Ennek alapján a kutatók nagy vesztességgel járó napokon emelkedett szinteket vártak, de ilyen összefüggést nem tudtak kimutatni. Ezzel szemben szoros kapcsolat volt az emelkedett kortizolszintek és a brókerek üzleti kimenetelével kapcsolatos bizonytalansága közt.

Mind a kortizol, mind a tesztoszteron rendelkezik az agyban speciális érzékelőkkel. A kutatók úgy gondolják, hogy mindkét hormon szintje folyamatosan változik és befolyásolhatja az üzletkötők döntéshozatali képességét.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend