Felüdülés a nyugdíjaskor

Felüdülés a nyugdíjaskor

A nyugdíjba vonulással jelentősen csökken a mentális és fizikai kimerültség, továbbá a depresszív tünetek, jelent meg a BMJ-ben. A kutatók azonban azt is hozzátették, hogy a visszavonulás nem befolyásolja a főbb krónikus betegségek kialakulásának kockázatát. A kutatást Dr. Hugo Westerlund, a Stockholmi Egyetem munkatársa vezette. A szerzők szerint eredményeik azért is fontosak, mert az emberek egyre idősebb korukig dolgoznak, így később vonulnak nyugdíjba.

A nyugdíjba vonulás egy jelentős életmódbeli változást jelent. Az egészségügyi hatásait vizsgáló tanulmányok azonban eléggé ellentmondanak egymásnak a jótékony oldalával kapcsolatban. Ez a nagyléptékű tanulmány azonban nagy áttörést jelent, mivel hosszú ideig követte nyomon a résztvevőket (15 évig), a nyugdíjazás előtti és utáni 7 évben.

A résztvevőket egy nagy francia tanulmányból vették ki, 11 246 férfit és 2 858 nőt, akiket évente interjúvoltak meg 1989 és 2007 között. A legtöbb résztvevő (89 százalék) házasságban élt, közepes vagy magas beosztásban dolgoztak. A törvényeknek megfelelően vonultak nyugállományba. 72 százalékuk 53 és 57 éves kora között. 64 évesen már egyikük sem dolgozott. A nyugdíjba vonulás előtti évben minden negyedik ember depressziós tünetektől szenvedett, 7 százalékuknál pedig jelentkezett egy vagy több a következő betegségek közül: légzőszervi betegség, cukorbetegség, szívbetegség és agyvérzés. Az egyedülállók és az alacsonyabb beosztásúak között több volt a fizikailag (de nem mentálisan) kimerültek aránya.

A szerzők úgy vélik, az eredményekre számos magyarázat létezik: "Ha a munka kimerítő az idősebbek számára, a kimerültség csökkenése egyszerűen csak a probléma forrásának kiiktatásának köszönhető... továbbá a nyugdíjas évek lehetővé teszik más tevékenységek végzését is, mint például a sportolás." - írták. Következtetéseik szerint a "kimerültség lehet az egyik oka a munkapiacról történő korai kilépésnek, illetve a csökkent munkaképességnek. A munkarend átszervezésével, az egészségügyi beavatkozásokkal elérhető lenne, hogy több idősebb ember dolgozhasson egészségesen."

Egy kapcsolódó vezércikkben Alex Burdorf, holland professzor így nyilatkozott a tanulmányról: "egyedülálló, hogy az évenkénti felméréseket a nyugdíjazás előtt és után is elvégezték." Burdorf szerint további kutatás szükséges, hogy megerősítsék az eredményeket, mivel azok ellentmondanak a korábbiaknak. "Túl korai még nyilatkozni az adott életkorokban történő nyugdíjazás pozitív és negatív hatásairól." A szerzők egyetértenek abban, hogy mindenképpen javítani kell a munkakörülményeket, hogy az idősebbek megőrizhessék az egészségüket."

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek