Felesége nyilatkozott Schumacher állapotáról

Felesége nyilatkozott Schumacher állapotáról

Corinna Schumacher röviden, de nyilatkozott férje állapotával kapcsolatban egy hétvégi rendezvényen.

Felesége nyilatkozott Schumacher állapotáról

Corinna Schumacher a hétvégén egy lovassport rendezvényen vett részt. Fél év után ez volt az első nyilvános szereplése. A Forma-1-legenda neje mosolygott, viccelődött, kedélyesen beszélgetett az emberekkel. Ez sokak szerint bizakodásra adhat okot és azt jelenti, javul Schumi állapota. Ezt erősíti az is, hogy a Neue Post című magazinnak néhány mondatot sikerült kihúznia Corinnából, aki így fogalmazott: „Haladunk, igaz lassan, de haladunk előrefelé."

Az egykori autóversenyző még decemberben szenvedett súlyos síbalesetet a francia Alpokban. Hónapokon át mesterséges kómában feküdt. Néhány hete azonban felébredt, és átszállították egy, a család Lausanne-i otthonához közeli svájci kórházba, ahol megkezdték rehabilitációját.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek