Hirdetés
Ezt és így kell ennünk az új ajánlás szerint

Ezt és így kell ennünk az új ajánlás szerint

Elkészítette a legújabb magyar táplálkozási ajánlást a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ).

2016.04.15
Hirdetés
Hirdetés

A közlemény szerint az Okostányér elnevezésű, egészséges felnőtteknek szóló ajánlásban egyebek mellett az áll, hogy naponta legalább egyszer kell fogyasztani teljes értékű vagy teljes kiőrlésű gabonából készült terméket, négyszer zöldséget vagy gyümölcsöt és ebből legalább egyszer nyersen. Minden nap fogyasztani kell tejet és tejterméket, ez utóbbiból viszont zsírszegényt.

Az ajánlás legalább heti egyszer javasolja - igazodva a hazai szokásokhoz - a halfogyasztást, ugyanakkor a belsőségek (például a máj) fogyasztását korlátozza heti egy alkalomra.

Ezt és így kell ennünk az új ajánlás szerint

A legfontosabb élelmiszerek esetében az adagokra, illetve az adagok egyenértékére is információt ad - tették hozzá.
A most kialakított javaslat az 1987-ben kidolgozott Táplálkozási ajánlás 12 pontját váltja fel, és a legfrissebb nemzetközi tudományos eredmények és jogszabályok mellett a hazai táplálkozási szokásokat és ízlést is figyelembe veszi - áll a közleményben.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend