Erek őssejtekből

Erek őssejtekből

Kísérletes körülmények között őssejtekből ereket hoztak létre, mely állatkísérletes modellekben megfelelően működött. A módszer idővel felválthatja a szintetikus erek alkalmazását. A jelenleg alkalmazott bypass-műtétek során az ép eret általában a beteg saját szervezetéből nyerik. A 40%-ban alkalmazott mesterséges graftok pedig messze vannak a tökéletestől.

Stephen E. McIlhenny, a philadelphiai Thomas Jefferson Egyetemi Kórház munkatársa az Amerikai Szívtársaság San Franciscói konferenciáján tartott előadást: "A mesterséges erek soha nem fognak úgy viselkedni, mint a természetes verőerek. Soha nem fognak összehúzódni, vagy más választ adni a vérnyomás változásaira."

A szövetek által megtermelt erek, melyeket állatkísérletekben sikeresen leteszteltek, viszont olyan összetevőket tartalmaznak, mint a természetes artériák. Az eljárás során zsírsejtekből álló kivonatot alkalmaztak, a sejtek átalakulását celluláris és mechanikai ingerek segítségével bírták arra, hogy az erek belső felszínén lévő sejtek fejlődési iránya felé tolódjanak el. A sejteket speciális fehérjevázon növesztették, melynek eredménye egy biológiai cső lett, amely szövetbarát, és jóval természetesebb, mint a szintetikus ér.

A tíz nyúlon végzett állatkísérletben öt kapott sejtes beültetést, míg öt állat szívébe csak a fehérjeváz került. A sejteket tartalmazó erek jobban vizsgáztak, ugyanis csak a fehérjevázat tartalmazó erek vastagodtak, felszínükön fokozódott volt a véralvadék-képződési hajlam - ezek az elváltozások a szívbetegségekre jellemzőek.

McIlhenny szerint a tanulmány az első lépés a humán gyógyászatban való alkalmazás felé. Az embereken való kipróbálást leghamarabb három év múlva lehet megkezdeni. Akkor is, kezdetben inkább a periférián való hatást kell tesztelni (pl. a láb verőerei). A jövőben az is felmerülhet, hogy a művesével kezelt betegekben felcseréljék a beültetett műeret ilyen szövetbarát graftra.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek