Hirdetés
Ennyi a stresszes munkahely Magyarországon

Ennyi a stresszes munkahely Magyarországon

A magyar munkavállalók több mint fele tartja úgy, hogy munkahelye gyakran stresszes. Ez az egészségi kockázatokon túl komoly - becslések szerint 440 milliárd forint - veszteséget okoz a vállalkozásoknak is - ismertették egy uniós felmérés adatait a jövő heti Európai Munkavédelmi Hét alkalmából megrendezett sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

2014.10.17
Hirdetés
Hirdetés

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) által működtetett Nemzeti Munkavédelmi Fókuszpont eseményén ismertetett kutatásból az is kiderült: tízből minden negyedik munkavállaló szerint munkahelyén nem, vagy nem megfelelően kezelik a stresszt. Jáczku Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője elmondta: a munkavédelmi hét célja, hogy felhívja a figyelmet az akut problémákra.

Megváltoztak a munkahelyek, nőttek a teljesítményelvárások, terjed az éjszakai, hétvégi munkavégzés, ami növeli a stresszt is.     Bakos József, a NMH Munkavédelmi és Munkaügyi igazgatóságának főigazgató-helyettese elmondta: a munkavédelmi hét célja a tudatosság növelése a munkahelyi stresszel kapcsolatban, az idei év kiemelt témája a pszichoszociális kockázat.

Ennyi a stresszes munkahely Magyarországon

Magyarországon hetente három súlyos munkahelyi baleset történik, amelyből egy végződik halállal – ismertette a statisztikát Bakos József. Ezek többségében a hatóság azt állapította meg, hogy emberi mulasztás történt. A mikro-kis- és közepes vállalkozások adják a súlyos munkahelyi balesetek döntő többségét. A leginkább érintett korosztály a 35-44 év közöttiek, az ágazatok közül, pedig a gépipar és a feldolgozóipar. Balogh Katalin, a Nemzeti Fókuszpont vezetője kifejtette: nem az a cél, hogy stresszmentesek legyenek a munkahelyek, mivel a stressz a szervezet általános védekezési reakciója, amely összefügg a végzett tevékenység jellegével. A pozitív stresszre,  szükség van, a negatív stressz viszont kerülendő.

Amunkahelyi stressz nem az egyén, hanem a szervezet problémája. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség elektronikus útmutatót dolgozott ki annak érdekében, hogy segítse a munkaadókat a munkahelyi stressz felmérésében és kezelésében.     Ezt követően adták át az Európai Helyes Gyakorlat magyarországi díjait. Az idén díjazott volt az Arkon Zrt. informatikai cég  a munka-magánélet egyensúlyának példa értékű kialakításáért és a Chinoin Zrt. gyógyszergyártó veresegyházi telephelye, ahol hosszú távú programot valósítanak meg a munkahelyi stressz kezelésére.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend