Elbutulás ellen edzés

Elbutulás ellen edzés

Napi félórás séta, kertészkedés vagy házimunka több mint egyharmadával csökkenti az időskori elbutulás kockázatát - állapították meg olasz kutatók.

A tudósok négy éven keresztül több mint 700 nyugdíjasnál mérték a naponta elégetett kalória mennyiségét, és megállapították, hogy a legaktívabbaknál alakult ki a legkisebb valószínűséggel a keringési demencia, amelynél az agysejteket tápláló vérerek károsodása vezet a mentális képességek leépüléséhez.

Az eredmények szerint a hét legalább négy napján végzett 30 perces séta vagy annak megfelelő intenzitású tevékenység 39 százalékkal csökkenti a kórkép kialakulásának esélyét.

A tudósok arra is fényt derítettek, hogy napi egy pohár bor javítja a memóriát, és szintén csökkenti a demencia kialakulásának veszélyét. A bari egyetem geriátriai fakultásának munkatársai ezt 1.500, 65 és 84 év közötti idős ember alkoholfogyasztási szokásainak és agyműködésének vizsgálata alapján derítették ki.

Azoknak az időseknek a körében, akik naponta megittak egy pohár italt - többségükben bort - 85 százalékkal lassabban fejlődik ki a demencia (szellemi hanyatlás), mint azoknál, akik soha nem ittak alkoholt.

Aki viszont túl sokat iszik, azt előbb utoléri ez az állapot, figyelmeztettek a kutatók.

A keringési demencia az Alzheimer-kór után az időskori elbutulás második leggyakoribb oka, az esetek mintegy 17 százalékáért tehető felelőssé. A tünetek lehetnek memóriazavarok, rohamok, a koncentrálóképesség romlása, valamint depresszió.

Forrás: inforadio.hu

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek