Egy falat kínai

A kínai étel sokunk nagy kedvence, mert ízletes és relatíve olcsó. Azt a benyomást is keltik, hogy egészségesek, mert sok zöldséget kínálnak, és kevés zsiradékot. Ez mind igaz is, de csak akkor, ha hagyományos kínai módon főzik meg őket. A nyugati típusú kínai éttermek azonban módosítják az ételeket a mi ízlésünkhöz, ezért így már nem is annyira egészséges az étek. A nyugati kínai éttermek kínálnak előételt, sült rizst, vajban forgatott húst és édes szószokat is.

Az adagok is sokkal nagyobbak, mint Kínában.  Az egészséges étkezés jegyében a hely kiválasztása némi megfontoltságot igényel.

1. Kezdésnek ki kell választani a megfelelő éttermet

Ha az embernek kedve támad kínait enni, kerülni kell azokat az éttermeket, ahol egy fix összegért bármennyit lehet enni. Nagyobb az esélye, hogy addig nem akar kijönni senki, míg úgy nem érzi, hogy leette az utolsó fillért is. Ebben az esetben az étterem pénztárcája duzzad, a vendégnek pedig a zsírpárnái. Helyesebb olyan helyre betérni, ahol pincér veszi fel a rendelést.

2. Első fogás legyen a leves

Egy kínai étteremben okos lépés levest rendelni. Két előnye is van: kevesebb az összes zsírtartalma, másodszor is eltelíti a gyomrot. Így a főfogásból már kevesebb is elég. Az előétel felrúghatja a kalória-, szénhidrát- és zsírcsökkentéssel kapcsolatos célokat. A sertésborda, a tojástekercs, a sült wonton és a többi olajban sült étel sok zsírt, cukrot és energiát tartalmaz. A leves helyett a kínai tea ugyanúgy megfelel erre a célra. Cukor hozzáadása nélkül semennyi kalóriát sem tartalmaz.

3. A főétel kiválasztása

Egy falat kínaiA főétel legyen olyan, amiben sok a zöldség és kevés a hús. A kalóriák csökkentésében segítenek a tenger gyümölcsei a csirke a marha, a bárány és a kacsa helyett. Két adagot is lehet rendelni: egy olyat, ami főleg húsból áll, és egy olyat, ami főleg zöldségből, aztán ezt a kettőt össze lehet keverni.

4. Ne legyen zsíros

Az étlap gondos áttanulmányozásával el lehet kerülni a zsíros ételeket. Vam néhány kulcsszó: "vajban vagy morzsában meghempergetett", "ropogós", "olajban sült", stb. Ki kell deríteni, hogy a húst kisütötték-e bő olajban, mielőtt összepárolták a zöldségekkel. Meg kell őket kérni, hogy a vendég által választott húst párolják, olajban sütés helyett.

5. Óvatosan a rizzsel

Mindenki tudja, hogy hatalmas tányér rizst tesznek majd elé. A köret ne legyen sült, ne legyen rajta szójaszósz, mert így túl sok felesleges zsír és nátrium kerül a szervezetbe. Legjobb a barna rizs, mely igen gazdag rostokban. Elég egy adag belőle, egy ökölnyi méretű csészében.

6. Kevesebb sót

Könnyű szószokat kell választani. Aki semmiképp nem akar megválni a szójaszósztól, olyat kérjen, aminek csökkentett a nátriumtartalma. Gőzölt rizzsel jobb, mint sült rizzsel. A csípős mártásokban kevesebb a nátrium és a kalória is.

7. El is lehet osztani

Több főből álló társaság esetén a megrendelt főételt, levest, előételt és rizst meg is lehet osztani a többiekkel.


8. Pálcikával jobb

Meg lehet próbálkozni a pálcikákkal, általában lelassítják az evés tempóját. Ennek az a jó oldala, hogy kevesebbet eszik az ember.

9. Végül a desszert...

Természetesen gyümölcs. Nehéz ugyan ellenállni a cukrozott mogyoróval megszórt fagyinak, de a fenti egészséges ételsort senki sem akarná így elrontani.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek