Hirdetés
Dr. Bende János: A sebészet sok sikerélményt ad!

Dr. Bende János: A sebészet sok sikerélményt ad!

Ha a gyomorral kapcsolatos témában kell cikket írnom, mindig őt kérdezem meg. Jól tudom, mennyi dolga van egy osztályvezető főorvosnak, aki naponta számos komoly műtétet is végez, ám ebből egy-egy interjú alatt semmit nem érzékelek. Mindig pontos, és olyankor csak rám figyel. Most, amikor elmondom, hogy nemcsak a szakmáról, hanem saját magáról is fogom kérdezni, úgy tűnik, nem is érti, mi lehet rajta olyan érdekes...

Hirdetés
Hirdetés

Amikor leülünk beszélgetni, megkérdezi, valaki "felbujtott-e" erre az interjúra. Értetlenül bámulok. Kerek születésnapja közeleg, magyarázza, és azt hitte, ebből az alkalomból a felesége által szervezett meglepetés része ez a megkeresés... Bár az interjú saját ötlet volt, most különösen örülök neki: az élet nagy mérföldkövei kiválóan alkalmasak egy kis összegzésre.

A családban senki nem volt doktor?

Nem, a családban mindenki normális, csak én lettem orvos. A kisgyermekkorom sok betegséggel telt. Mindig kedves, szimpatikus orvosok gyógyítottak. Valószínűleg akkor tetszett meg ez a szakma, hiszen így segíthetek az embereknek. A nagykőrösi gimnázium erős matematika-fizika tagozatára jártam. Bár felvételi nélkül felvettek a műszaki egyetemre, én mégsem ott folytattam. Gimnázium után két évig műtőssegédként dolgoztam, ezalatt korábbi sportomat is folytattam, versenyszerűen cselgáncsoztam. Végül a szegedi orvosi egyetemre mentem, ahol nagyon jól éreztem magam.

Miért választotta a sebészetet?

Azt hiszem, a személyiségemből fakadóan vonzott ez a terület. A sebészet sikerszakma: rendkívül hamar látszik az eredmény. Nagyon gyors döntésekre van szükség. A sebészetet mindig ahhoz hasonlítom, mint amikor valaki egy hangszeren nagyon jól megtanulja az alapokat, a kőbe vésett szabályokat: onnantól kezdve tud improvizálni is.

Hogyan viseli a kudarcot?

Mind a mai napig nagyon megvisel, ha elveszítem egy betegemet, olyankor napokig depressziós tudok lenni.


Ön onkológus is: ez nem éppen az a terület, amely gyors sikerélménnyel kecsegtet...

Szinte véletlenül lettem onkológus. Évekig Németországban dolgoztam, és ott a főorvosi rang elérése után ötévente kötelező volt egy új szakvizsgát tenni: én ezt választottam. Bár Magyarországon nem divat, nekem nagyon megtetszett ez a rendszer. El is határoztam: ötévente "megújulok". Ugyanezért lettem gasztroenterológus is. Most pedig megint kitaláltam magamnak valamit: igazságügyi orvosszakértői vizsgát tettem. Az ember lusta, pedig nem szabad elbutulnia! Különösen ebben a szakmában nem, ahol lépést kell tartanunk az orvostudomány fejlődésével. Persze az is "edzésben" tart, hogy mind a négy orvosi egyetemen én tartom a kóros kövérség modern sebészetéről szóló előadásokat. Cikkeket és könyvfejezeteket is rendszeresen írok a bariátriai sebészetről, amelyet Magyarországon tulajdonképpen én valósítottam meg.

A gyomorszűkítő műtéteket is ön kezdte nagy számban végezni.

Először Pécsen végeztek ilyen műtéteket egy külföldi szakember vezetésével. Én 1998-ban kezdtem ezzel foglalkozni, és rövid időn belül nagyon sok beteg megfordult nálunk a Péterfy Sándor utcai Kórházban. Ha azt mondjuk, hogy ma Magyarországon mintegy 1800 beteg él gyomorgyűrűvel, akkor közülük 1600-at biztosan mi operáltunk. Bariátriai sebészeti centrum lettünk: minden olyan sebészeti beavatkozást, amit nagyon elhízott embereken kell megtenni, itt végzünk. Nemcsak arról van szó, hogy olyan speciális műtőasztalunk van, amely elbír több száz kilót, hanem egy másfajta szemlélet is szükséges: ahogy a gyereket sem pici felnőttnek tekintjük, úgy a kövér ember sem olyan, mint egy vékony ember zsírkabátban. Más a gyógyszerszükséglet és a beteggel való bánásmód is. Nálunk a nővérek is úgy vannak vele: nem ijedünk meg egy kétszáz kilós embertől!


Nap mint nap nagyon kövér emberekkel foglalkozik. Mi ebben a szép?

Ezek az emberek számkivetettek, velük senki nem akar foglalkozni. Ők a sebészek réme. Eljuttatni őket odáig, hogy már tudnak magukon segíteni: ez nagyon felemelő érzés. Sok sikerélményem van velük kapcsolatban. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy már harminchárom gyűrűs babánk van, azaz ennyi, gyomorszűkítő műtéten átesett hölgy szült már minden probléma nélkül. A súlyosan elhízott nők ugyanis nem tudnak teherbe esni! Hogy segíthettünk ezeknek a nőknek, már az megérte! De az is nagy szó, ha egy súlyosan elhízott ember a korábbi testsúlya felét le tudja adni. Megszűnik a magasvérnyomás-betegsége, a cukorbetegsége, az ízületi fájdalmai és az az óriási veszély, ami az elhízás kevéssé ismert következménye: a daganatos betegségekre vonatkozó tizenkétszeres rizikó!

Azt mondják, a sebészethez szükséges egyfajta agresszió is...

Ez így van. Én valószínűleg kiélem az agressziómat abban, hogy belevágok a beteg testébe. Ha három hétig nem megyek dolgozni, a pszichiáter feleségem már szól is, hogy menjek vissza, mert nem bírok magammal.


Milyen együtt élni egy pszichiáterrel?

Ha nem írja le, nehogy a feleségem elolvassa, elárulom: jó. Az egyetem óta együtt vagyunk, és ha ma kellene döntenem, újra elvenném őt. Azt szoktam mondani, hogy harminchét éve pszichiátriai gondozás alatt állok. Nélküle nem jutottam volna idáig. Mindig támogatott, ösztönzött, miközben persze a háttérben nem veszítette el az irányítást - a nők erre mindig képesek.

Két fiunk van, az idősebb külpolitikai szerkesztő a tévénél, a fiatalabb pénzügyi tanácsadó és bróker. Van két kutyánk is: egy közel kilencven kilós kaukázusi juhászkutya, meg egy kis szálkás szőrű tacskó. Ők a "szőrös unokáink", de remélem, hamarosan igaziak is lesznek!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend