Hirdetés
Csányi Sándor: Az "én" helyett a "ti" került középpontba

Csányi Sándor: Az "én" helyett a "ti" került középpontba

Mintha nem is szerepet játszana, egyszerűen jelen van a színpadon és jelen van interjú közben, vagy a Thália Színház művészeti igazgatójának fenntartott irodájában. Csányi Sándorral, a színház művészeti vezetéséről beszélgettünk, és arról a „táskáról”, amit a néző előadás után hazavisz…

Hirdetés
Hirdetés

PT: Hogy érzi magát egy sűrű évad, több bemutató és az új megbízatás után?

Csányi Sándor: Köszönöm jól, tényleg, nagyon jól. Bírom a meleget és a hideget.

PT: Kollégáitól tudom, hogy egy éve, amióta ön lett a Thália Színház művészeti igazgatója,  felfokozott tempóban éli az életét. Ezt csak így lehet csinálni?

Csányi Sándor: Egy új vezetőre sok feladat hárul, elkezd átcsoportosítani, frissíteni, átszervezni, ez rengeteg munkát jelent. De hát így van ez, ha az ember valamit el akar érni. Egyszerűen muszáj itt lenni! Kicsit olyan ez, mint aki éttermet vezet: úgy nem lehet, hogy más végzi el  a munkát. Szerintem az igazgatónak vagy a művészeti vezetőnek az a dolga, hogy reggeltől estig benn legyen a színházban, ha bárki keresi, ott megtalálja. Tulajdonképpen akkor is ott kell lenni, ha nincs dolga, csak azért, hogy érezzék az emberek, hogy ott van, meg egyszerűen azért, mert érdekli és szereti azt, amit csinál.

Csányi Sándor: Az

PT: A művészeti igazgatói státusz nagyon megváltoztatta?

Csányi Sándor: A színész attitűdje az „én-én”: mi lesz az én szerepem, hogyan játszom. Egy művészeti vezetőnek viszont a dolga a „ti”, hogy a társulattal foglalkozzon, hogy mely szerzőktől milyen darabot válasszunk, hogy abban ki játszik majd. Hogy aki korábban kis szerepekben kapott lehetőséget, az kapjon nagyobbat, aki eddig félszeg fiút alakított, az legyen bátor fiú, stb... Az elmúlt évben ezért nem volt időm magammal foglalkozni, és ezt a felnőtté válás fontos lépcsőfokának tekintem.  Meg bennem nagy volt már az igény arra, hogy egy kicsit kilássák a saját fejemből és az „én” helyett a „ti” kerüljön a középpontba.

PT: Mindeközben azért sok darabban szerepel. Nem akar egy kicsit háttérben maradni?

Csányi Sándor: Egyre kevesebb darabban játszom, az öt Tháliában készülő bemutatóból mindössze kettőben. Egyébként kifejezetten taszít, amikor a színészből igazgató lesz és ezért mindenben ő játszik. Akkor van igazán baj, ha egy kevésbé sikeres színész kap hatalmat, és magára rendezi az egész színházat. Az én esetem más: hívtak, hívnak több helyre, és eddig is folyamatosan dolgoztam. Ebben a helyzetben jóval szerencsésebb, ha az ember keresett színész.  De az az igazság, hogy nem tudok úgy próbálni, hogy közben még mással is foglalkoznom kell. Ha 10-től 2-ig próbálok, utána 2-től 6-ig tárgyalok és szervezek, majd 6-tól játszanom kell, akkor a 3. hét után gyakorlatilag minden követhetetlenné válik, és egyre több hibát követek el.

PT: A színházak egy része  a túlélésért küzd, ezért aztán túlontúl is a nézők kegyeit keresik. Lehet ma  igényes színdarabokkal szórakoztatni a közönséget?

Csányi Sándor: A művészeti vezető felelőssége, hogy az  előadás eladható legyen. Ehhez fel kell mérni, mit tudunk eladni, kit és hogyan kell megszólítani, milyen reklámokat, plakátokat kell ehhez kitalálni, milyenek legyenek a jegyárak, és havonta hányszor játsszuk el a darabot. El kell dönteni például azt is, hogy egy vígjáték esetén mennyire menjünk a bulvár felé, mennyire a művészet irányába, vagyis hol találjuk meg azt a középutat, ami őszintén vállalható.  Nem jó az, ha csak „gatyaletologatós” nevetés van. A nézők többsége azt vallja, hogy  ő csak szórakozni akar a színházban, és ez persze így is van. De amikor az ember színházba megy, az számára mégiscsak egy kiemelt esemény, ilyenkor az alkalomhoz illően felöltözik és tartalmas szórakoztatásra vágyik. Ez a lényege a művészetnek: szórakoztasson, ugyanakkor kell valami fölemelő, enélkül a színház könnyen „csak” az előadóművészet helyszíne lesz.

PT: Mindezt figyelembe véve elégedett az elmúlt évaddal?

Csányi Sándor: Ez még egy felemás évad volt. Azt gondolom, hogy vannak nagyon jól sikerült előadások, és vannak olyanok, amelyek lehettek volna jobbak, de ez valójában minden színháznál így van. Jó úton haladunk és a következő évad még ennél is jobb lesz.

PT: Úgy tűnik, a könnyed szórakoztatás a Thália műfaja. A következő évadban maradnak ennél, vagy időnként kimozdulnak a művészi színház felé is?

Csányi Sándor: Egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy mi a pesti Broadway-n vagyunk. Itt nem lehet egy művészi színház repertoárját felvinni a színpadra, mert nem az a közönség jár ide, aki erre a legfogékonyabb. Nekünk szórakoztató előadásokat kell bemutatni. Hogy milyen legyen az a szórakoztatás, azt viszont mi döntjük el. Olyan bulvár, kommersz szórakoztató előadások is kellenek, amelyekre az emberek eljönnek, egyszerűen jól érzik magukat, aztán hazamennek. De emellett olyan darabokra is szükség van, amelyekért kifejezetten a Tháliába akarnak jönni a nézők. Tulajdonképpen ez a cél: hogy valamit becsempésszünk a közönség „táskájába”. A hétköznapi őrület című kortárs cseh darab például ilyen, mert egyszerre őrületesen vicces és egyben szívszorító.

PT: Ilyen darab a Liliom is, témája, a szereplők miatt sikerre van ítélve. Láthatóan az előadás egyik legfontosabb mondanivalóját, a napjainkban ismét egyre megszokottabb kilátástalanságot nem akarták a díszletekkel, a jelmezekkel a jelenre hangolni.

Csányi Sándor: Molnár Ferencet aktualizálni a legnagyobb őrültség. Láttam én már földalattiban játszani Liliomot, de kérdem én, hogy minek? Jöjjön be a főszereplő és legyen nála mobiltelefon??? Ez őrület! Hiszen az, amiről beszél, az így is, úgy is modern. Merthogy a darab legfontosabb üzenete az, hogy egy embert lehet szeretni akkor is, ha rossz. Ez olyan fontos mondanivaló, amelyhez nem kell se mobiltelefon, se laptop.

Csányi Sándor: Az

PT: Általában nem szereti, ha egy klasszikus darabot a korhoz igazítanak?

Csányi Sándor: Baj, ha valakinek semmi nem jut eszébe, csak a száz éve használt színházi panelek és azokat puffogtatja újra és újra.  Ha bejön a színpadra Hamlet cicanadrágban, koponyával a kezében, én meg tudok bolondulni. De az is baj, ha valakinek semmi ötlete sincs, és minden hülyeséget kitalál csak azért, hogy eltérjen az ismert panelektől. Azok a rendezők, akik  gondolnak valamit és tényleg értik azt, hogy az a darab miről szól, azoknak felesleges kellékekre nincs szükségük. Szerintem a Liliomot tilos „laptoposítani”, egyszerűen azért, mert Molnár Ferencnek van egy manírja, amiben beszélni kell, és az nem a mostani kor szlengje.

PT: A mozifilmekből ismerik önt a legtöbben. Ezekben a filmekben általában egy szerelmes történetben pozitív karaktert játszik, de a színpadon is több szerepben láthatjuk, ahol férfi-nő kapcsolatáról szól a történet. Csányi Sándor magánemberként mit gondol a férfiakról és a nőkről?

Csányi Sándor: A Tháliában játszunk egy darabot (Férfiagy), ez is ezt a kérdést boncolgatja, amikor az elhagyott férfi próbálja megérteni, hogyan gondolkodnak a nők. Erre nem lehet rájönni. Egy normális férfi nem tudhatja, hogy működik a nők agya. A nő nem érti a férfit, nem tudja felfogni, hogy miért ilyen tehetetlen, miért nem talál meg semmit, és miért kell lényegtelen dolgokról hosszasan beszélni. Napokon át lehet társalogni a különbözőségről, mert mi mindent másképp csinálunk, miközben csodásan kiegészítjük egymást. Egyszer egy idős hölgytől megkérdeztem, hogy mi a titka a hosszú házasságának?. Azt válaszolta„nagyon egyszerű: minden lényegtelen dologról én döntök, hogy hova járjanak a gyerekek iskolába, hogy hova költözzünk, s minden valójában fontos dologról, mint hogy telepítsünk-e kolóniát a Marsra, vagy hogy melyik a legjobb focicsapat a világon, a férjem dönt”. Ebbe az egyensúlyba muszáj humort csempészni, máskülönben jönnek a veszekedések.

PT: …ehhez kell egy jó társ!

Csányi Sándor: Sőt, kettő! Ez kétemberes játszma.

PT: A magánélete mindig izgatja az olvasókat, viszont erről következetesen nem beszél a nyilvánosság előtt.

Csányi Sándor: Ez valóban így van. Számomra olyan sok  ellenszenves ember beszél a privát életéről, s nincs mögöttük teljesítmény, ezért aztán „eladják” a nagymamát, a gyereküket, a szerelmüket, még a kiskutyájukat is. Nem tehetek kivételt a Patika Tükörrel sem, mert ha itt beszélek a magánéletemről, a születendő gyermekemről, akkor kinyitok egy ajtót, amit aztán sohasem tudok bezárni.

PT: De az azért talán csak nem titok, hogy mitől tartja ilyen jól magát?

Csányi Sándor: Abbahagytam a cigizést és futok. Régebben azt hittem, képtelen vagyok  futni és  amikor leszoktam a cigiről, rájöttem, hogy tudok, ráadásul kedvem is van hozzá. Ezt most nagyon élvezem. Ha a cigire mint jutalomra gondolsz, akkor elbuktad, de ha megfordítom, és az maga a jutalom, hogy eltelt megint egy nap és ma sem gyújtottam rá, akkor sokkal könnyebb. Néha visszájára kell fordítani a dolgokat, így szerethetőbb az egész.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend