Hirdetés
Az ember is kiszagolja mások félelmét

Az ember is kiszagolja mások félelmét

Az, amit eddig csak az állatvilágból ismertünk, német pszichológusok szerint az embernél is szerepet játszhat: tudat alatt képesek vagyunk mások félelmét szaglás útján észlelni.

Hirdetés
Hirdetés

Amennyiben egy ember orra észleli a másik ember izzadságában lévő "félelemmolekulákat", agyában azok a területek aktiválódnak, amelyek a sajnálatért és félelemérzetek felismeréséért felelősek - mondta a kutatást végző Düsseldorfi Egyetem pszichológusprofesszora, Bettina Pause, aki szerint ez világszerte az első bizonyíték arra, hogy az embernél is átadódhatnak vegyi úton az érzelmek.

A csaknem tíz éven át folyó vizsgálatok során ötven embertől vettek izzadságmintát - írta a kutatásról a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása. A hónuk alá helyezett vattakorongok segítségével a hallgatók először vizsgahelyzetben, majd pár nappal később sportolás közben termelt izzadságot szolgáltattak a kutatóknak. A szagokat 28 kísérleti személy orrába vezették be egy úgynevezett olfaktométeren át, és mérték agyi aktivitásukat. Csupán a felük érzékelte tudatosan az izzadságszagot.

Világosan megmutatkozott azonban, hogy a vizsga alatt keletkezett izzadság esetén aktiválódtak azok az agyterületek, amelyek a mások érzelmeire adott reakciókra, valamint a félelemjelek felismerésére szakosodtak. A sportolás közben keletkezett izzadság semmilyen agyi reakciót nem idézett elő.
"Ez azt jelenti, hogy a félelem, amennyiben orrunk érzékeli, ragadós, és együttérzést vált ki" - mondta Pause, aki szerint a többi ember félelmének felismerése "egyfajta felderítő rendszerként a veszély irányába tereli az érzékeket".

Az izzadságfajták összetétele még éppoly tisztázatlan, mint az a kérdés, hogy mekkora a félelem szagának a hatótávolsága. "Úgy véljük, olyan molekulák alkotják, amelyek bizonyos távolságokat képesek megtenni" - mondta Pause. Aki azonban higiénés módszerekkel próbálja blokkolni félelmének kisugárzását, aligha van esélye: "A dezodorok csupán korlátozott ideig képesek megzavarni a jeleket."

Forrás: Inforadio.hu

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Hirdetés
Pirula Trend