Álmos sofőrök

Álmos sofőrök

Az amerikai autóvezetők egy százaléka - körülbelül 1,9 millió ember - szenvedett balesetet ténylegesen vagy kis híján azért, mert álmosan vezetett - derült ki egy új felmérésből. A megkérdezettek több mint fele vallotta, hogy az elmúlt egy évben vezetett már álmosan, míg 28 százalékkal ez legalább havonta előfordul.

"Az emberek gyakran alulbecsülik fáradtságukat és úgy gondolják, csak rajtuk múlik, hogy ébren maradjanak" - mondta el Thomas Balkin, a Nemzeti Alvásalapítvány elnöke. "Ez nagyon veszélyes. Bár nagyon jól tudjuk, mikor vagyunk álmosak, magát az elalvást nem érzékeljük. Ekkor sem önmagunkat, sem a környezetet nem érzékeljük és elég egy pillanat, hogy bekövetkezzen a baleset."

Álmos sofőrök

Egyes kutatások szerint a 20 óra ébrenlét után történő vezetés hasonlít az ittasan történő vezetéshez, mivel ekkor is csökken a reakcióidő, a figyelem és romlik az ítélőképesség. A szakértők ezért azt javasolják, figyeljünk oda a következő árulkodó jelekre: a koncentrálóképesség romlása, elnehezedő szemhéjak, a fej lecsuklása, az utolsó néhány kilométernyi út felidézésének képtelensége, ismételt ásítás, nyugtalanság, ingerlékenység. Ha ezeket tapasztaljuk magunkon, adjuk át a kormányt valaki másnak és szundikáljunk egyet.

A koffeintartalmú italok vagy rágógumik néhány órán át ébren tarthatnak, hatásukra azonban 20-30 percet várni kell és fogyasztásuk nem pótolja az alvást.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek