Hirdetés
Áldott jó aszpirin

Áldott jó aszpirin

Az aszpirin kis mennyiségű, napi adagja jelentősen csökkenti a többféle rákbetegség eredetű halálozás kockázatát. A Lancet c. folyóiratban megjelent tanulmány szerzőinek korábbi kutatása azt mutatta, hogy a százéves fájdalomcsillapító orvosság, amely régóta szerves része a házi patikáknak, a vastagbélrák kialakulását is megelőzheti. A tanulmány első alkalommal bizonyítja, hogy az aszpirin többek között a prosztata-, a tüdő-, az agy- és a garatrák ellen is védelmet nyújt.  

Hirdetés
Hirdetés

"Az eredmények első alkalommal mutatják azt, hogy emberben az aszpirin  csökkenti a számos gyakori rákbetegség okozta halálozás kockázatát" -  nyilatkozta a tanulmány vezető szerzője, Peter Rothwell, az Oxfordi  Egyetem professzora. Rothwell munkatársaival nyolc korábbi klinikai kísérletet vizsgált  felül, amelyekben összesen több mint 25 500 páciens vett részt. A  kísérletekben az alanyok aszpirint illetve hasonló kinézetű placebót  szedtek. A kísérletek közül eredetileg egyiket sem a gyógyszer a rák  előfordulására gyakorolt hatásának mérésére tervezték. A négy-nyolc évig tartó kísérletek során csupán 75 milligramm (a  fejfájásra adott adag tört része) általánosan 21 százalékkal  csökkentette a rák okozta halálozást.

A kockázat különösen a gyógyszer öt évig tartó alkalmazása után csökkent, a rák típusától függően 30-40 százalékkal.

A nyolc kísérletből három esetében az aszpirin hatását két évtizeden át vizsgálhatták. A 20 éves kockázat átlagosan ötödével csökkent: a prosztatarák esetében 10 százalékkal, a tüdőrákéban 30 százalékkal, a vastagbélrák esetében 40 százalékkal, a nyelőcsőrákéban pedig 60 százalékkal esett vissza. A tüdő és garatrák esetében a védőhatás az adenokarcinómára, a jellemzően a nemdohányzókban kialakuló típusra korlátozódott.

"A hosszabb távon talán az a legfontosabb eredmény, hogy a rákbetegségeket olyan egyszerű összetevőkkel meg lehet előzni, mint az aszpirin, így a gyógyszeres megelőzés realista célkitűzés lehet" - nyilatkozta Rothwell.

Az aszpirin pozitív hatása is különböző idő elteltével mutatkozott meg: a garat-, hasnyálmirigy- agy- és tüdőrák esetében öt év, a gyomor- és a kolorektális rák esetében 10 év, a prosztatarák esetében pedig 15 év. A gyomorrák és az agytumor esetében azonban a csökkenést nehezebb volt számszerűsíteni, mert kevesebb halálozást rögzítettek.

"Ezek az ígéretes eredmények nagy mennyiségű bizonyítékon alapulnak, amelyek azt sugallják, hogy az aszpirin csökkenti a különféle ráktípusok kialakulásának kockázatát illetve az általuk okozott halálozás kockázatát" - állítja Ed Yong, a Cancer Research UK kutatója. "Kiderül, hogy már a gyógyszer kis dózisa is csökkenti a rák eredetű halálozás kockázatát, amennyiben legalább öt évig alkalmazzák."

Számos orvos javasolja az aszpirin rendszeres használatát a szívroham, a vérrög eredetű agyi érkatasztrófa és más véráramlási rendellenességek kockázatának csökkentésére. A vény nélkül kapható gyógyszer napi alkalmazása azonban gyomorpanaszokat, többek között gyomorvérzést is okozhat, az alkoholfogyasztás pedig tovább súlyosbíthatja ezeket a tüneteket.

"Azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy ha rendszeresen szeretne aszpirint szedni, először mindenképpen beszéljen orvosával" - tette hozzá Yong.

Az aszpirin megelőző hatását annak tulajdonítják, hogy gátolja a COX-2 enzimet, amely előmozdítja a rákos daganatokban végbe menő sejtburjánzást. A gazdag országokban a rák kialakulásának a teljes élettartamra számított kockázata körülbelül 40 százalék, a fejlődő államokban pedig az arány egyre inkább növekszik.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó írások
Kapcsolódó betegségek
Hirdetés
Pirula Trend