Hirdetés
A tanulás utáni sportolás segít memorizálni

A tanulás utáni sportolás segít memorizálni

Ha a tanulást követően jól átmozgatjuk magunkat, jobban fogunk emlékezni arra, amit meg akartunk jegyezni.

Hirdetés
Hirdetés

A hollandiai Radboud Egyetem Orvostudományi Központjának kutatói Guillén Fernández vezetésével a fizikai aktivitás hatását vizsgálták az emléknyomok rögzítésére, és azt találták, hogy a tanulás után négy órával végzett intenzív testmozgás elősegítette a memorizálást. Az időzítés lényegesnek tűnt: a közvetlenül a tanulás után végzett testmozgás nem váltott ki pozitív hatást.

A kutatók a 72 személy bevonásával végzett kísérletben arra voltak kíváncsiak, vajon hogyan befolyásolja az egyszeri intenzív testmozgás a tanulást követően a memórianyomok rögzülését. A kísérleti alanyoknak kb. 40 percnyi tanulással 90 kép-helyszín párosítást kellett memorizálniuk, majd véletlenszerűen három csoportra osztották őket.

A tanulás utáni sportolás segít memorizálni

Az egyik csoport rögtön a tanulás után ment sportolni, a második csoport négy óra elteltével, a harmadik csoport pedig nem végzett testmozgást. A testgyakorlás 35 percnyi, változó intenzitású – a kimerítő szakaszokat pihentetőbbekkel váltogató – szobabiciklizésből állt. Intenzívnek azt az erőfeszítést tekintették, amelynek hatására a résztvevők pulzusszáma elérte a saját maximumuk 80 százalékát. Negyvennyolc órával később a résztvevők visszatértek a vizsgálat helyszínére, ahol felmérték, mennyire jól emlékeztek a tanultakra, miközben agyukról MRI-készülékkel készítettek felvételt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend