Hirdetés
A szembetegségek is növelhetik a halálozást?

A szembetegségek is növelhetik a halálozást?

A látás romlását sokan az öregedés természetes velejárójának tartják, ami részben igaz is, azonban a súlyosabb, akár vaksághoz vezető szembetegségek semmiképpen sem sorolhatóak ebbe a kategóriába. Egy nemrégiben megjelent ausztrál kutatás igazolta, hogy a katarakta (szürkehályog), valamint a makula-degeneráció (sárgafolt-elfajulás) megrövidítheti az életet.

Hirdetés
Hirdetés

A katarakta a szemlencsén, míg a makula-degeneráció a szem ideghártyáján vezet látásromláshoz. Míg az első betegségre közel tökéletes megoldást jelenthet a műtét, addig a második szembetegség egyelőre nem igazán gyógyítható.

A Sydney Egyetem kutatói 1992 és 1994 között összesen 3654, 49 évnél idősebb felnőttet vontak be vizsgálataikba, akik szemének egészségi állapotát átlagosan 11 éven keresztül ellenőrizték, különös tekintettel a kataraktára és a makula-degenerációra. A vizsgálat ideje alatt 1051 résztvevő hunyt el.

Azok halálozási aránya, akik valamilyen szembetegségben szenvedtek, több mint ötven százalékos volt, ellentétben az egészséges szeműekkel, akiknél ugyanez az arány csak harminchárom százalék volt. Azok halálozási kockázata a vizsgálat ideje alatt, akik sárgafolt-elfajulásban szenvedtek, 45,8 százalék volt szemben azok 33,7 százalékával, akiknél ez a betegség nem volt jelen. Ugyanez az arány a szürkehályog esetén 39,2 illetve 29,5 százalék volt.

A szembetegségek és a korai halálozás közötti kapcsolat egészen 75 éves korig fennállt, e kor fölött azonban már nem jelentettek kockázati tényezőt. Az eredményeket bemutató tanulmányban - amely az Archives of Ophthalmology c. szaklapban jelent meg - a kutatók úgy vélekedtek, hogy a két szembetegség egyfajta jelzője lehet a biológiai öregedésnek, ami természetesen egyéb szervek betegségével is jár, ezért lehet magasabb ezeknél a betegeknél a korai halálozási arány.

 

 



Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend