Hirdetés
A szélütéses beteg otthoni ápolása

A szélütéses beteg otthoni ápolása

A stroke-on átesett beteget általában néhány hetes kórházi kezelés után hazaengedik. A javulás sokszor már a kórházban megkezdődik, de az igazi gyógyulás otthon indul meg. A hozzátartozóknak azonban óriási fejtörést okoz, hogyan ápolják, gondozzák az ágyhoz kötött beteget. Írásunkban tanácsokat olvashatnak, hogyan segíthetnek stroke-on átesett ismerősük, hozzátartozójuk otthoni ápolásában.

Hirdetés
Hirdetés

A betegnek sok pihenésre van szüksége, ezért a betegágyat próbáljuk a lakás legnyugalmasabb helyiségében elhelyezni. Az ágy magassága sem elhanyagolható, mivel a magasabb ágyról (mint például a kórházi ágyak) a későbbiekben könnyebb a felállás.

Több okból praktikusabb, ha az ágy a fal mellé kerül, elsősorban azért, mert az egyik oldalon megvédi a beteget az eséstől, a másodsorban azért, mert a falra kapaszkodót szerelhetünk, amely a felülésnél, oldalra fordulásnál segítséget jelent. Az állandó mozdulatlan háton fekvés ugyanis tüdőgyulladást okozhat. Ha nincs mód arra, hogy az ágyat a falhoz toljuk, akkor a tornászgyűrűhöz hasonló eszközt szerelhetünk az ágy fölé, amely szintén a mozgást segíti.

Amikor a beteg hazakerül, az első dolog, amelyről feltétlenül meg kell győződnünk, az az, hogy inkontinens-e. (Sajnos a legtöbb kórházban nem foglalkoznak azzal, hogy képes-e a beteg a vizelet visszatartására, hanem azonnal katétert helyeznek fel vagy pelenkázzák.) Azoknál, akik tudnak beszélni, könnyebb ezt ellenőrizni, a beszédzavarral küszködöknél azonban 1-1,5 óránként meg kell próbálni a beteg alá tenni az ágytálat (kacsát). Az ágytál egyébként is legyen mindig a beteg keze ügyében.

Ha a vizelet visszatartása valóban gondot okoz, a legpraktikusabb módszer az eldobható pelenka, amely gyógyászati segédeszköz boltokban kapható.

A pelenkázás azonban átmeneti megoldás, törekedni kell arra, hogy a vizeletürítés ismét akaratlagossá váljon. Sok gondot okoz még a fekvőbetegeknél - a mozgásszegény életmód következtében - a nem megfelelő bélmozgás, a székrekedés. Sajnos nem elég a heti egyszeri, kétszeri hashajtás, folyamatosan kell szedni az orvos által előírt gyógyszert, sokszor addig, amíg a beteg újra járóképessé nem válik, s vissza nem áll a megfelelő bélműködés.

(Azonban a hashajtót sem szabad a végtelenségig szedni.)

A javulás első jele, ha a beteg már magától ki tud ülni az ágy szélére. Kezdetben ez csak néhány perc, később ez az idő egyre hosszabbodik. Ha már huzamosabb ideig stabilan tud ülni, esetleg már az első lépéseket is megtette, igen nagy hasznát vehetjük a tolószéknek.

Ha tolószéket vásárolunk, elsősorban a praktikussági okok játszanak szerepet. Hasznosabb és jobban kihasználható a kivehető toalettet is tartalmazó tolószék. (Ezt a toalettrész kivétele után ugyanúgy használhatjuk, mint a normál tolószéket.)

A normál tolószék hátránya, hogy nagy mérete miatt nehéz vele a lakásban közlekedni, és nehezen fér be a mellékhelyiségbe. A tolószékbe történő kiültetés is legyen fokozatos: a betegnek sok pihenésre van szüksége, ne erőltessük több órára a tolószékbe. Tolószékben a mosakodás is könnyebbé válik, hiszen amíg a beteg ágyban fekszik, csak ott tudjuk lemosdatni, míg a tolószéket már be tudjuk tolni a fürdőszobába.

Ha a beteg már a járást gyakorolja, ügyeljünk arra, hogy ez lehetőleg ne köves helyiségben történjen, mert fokozottan balesetveszélyes lehet. Esés szinte minden betegnél előfordul, amíg nem tud biztonsággal egyedül közlekedni, mindenhová kísérni kell. Mindig közvetlenül a háta mögött menjünk és az egyik kezünket tartsuk a hátán. Ez azért fontos, mert így fékezni tudjuk az esetleges esést. A betegek ugyanis szinte sosem előre, hanem hátrafelé tántorodnak, a béna oldaluk elhúzza őket, s mivel kezükkel nem tudják az esést fékezni, fejüket ütik meg.

Gyakoriak a végtagtörések is, amelyek késlelteik, akadályozzák a már megindult gyógyulást.

A balesetek elkerülése végett mindig legyünk a beteg mellett még akkor is, ha ő úgy érzi, stabilan áll vagy megy: sokszor elég egy rossz mozdulat, elveszítheti egyensúlyát és eleshet.

A gyógytornász tanácsot tud adni, mikor jön el az az idő, amikor a beteg egyedül, segítség nélkül közlekedhet a lakáson belül.

A gyógyulás lassú, de folyamatos, a tolószékből felállva általában járókerettel gyakorolható a járás. Ennek megvan az a hátránya, hogy mivel a beteg egy kézzel tudja csak fogni a keretet, nem teljes súllyal nehezedik rá, ezért az igen labilis, fokozottan balesetveszélyes lehet.

Ha a járás már elég biztonságos, a járókeret felcserélhető háromlábú, majd később egylábú botra.

A gyógytornász határozza meg, mikor térhet át egyik segédeszközről a másikra. Ha egy másik segédeszközre térünk át, kezdetben mindig segítsük a beteget, mert az új eszköz használata szokatlan lehet.

Mikor a beteg járóképessé vált, több probléma vetődik fel. Sokan úgy gondolják, át kell rendezniük a lakást, hogy minél könnyebb legyen a közlekedés. Ez azonban teljesen felesleges, nem kell felszedni a küszöböket, padlószőnyeget, szőnyegeket, hiszen hasznosak is lehetnek ezek az "akadályok", mivel nemcsak otthon, hanem a későbbiekben az utcán is közlekedni fog, az utcán pedig rengeteg a hepehupás járda.

A mellékhelyiségek használatát is könnyebbé tehetjük, ha a toalettre a gyógyászati segédeszköz boltban kapható toalettemelőt teszünk, amely megemeli az ülőke magasságát. A kádfürdő a járóképes beteg számára is veszélyes lehet, ennek ellenére nem kell zuhanyzófülkét építtetni, elég, ha a kádra egy erős fából készült rácsot készíttetünk, amely szélére a beteg ráül és lábait könnyen be tudja helyezni a kádba, így egyszerűvé vélik a tusolás.

Különböző praktikákkal megkönnyíthető az otthoni ápolás, gondoskodás, de rendkívüli türelemre, kitartásra van szüksége mind a betegnek, mind a hozzátartozóknak.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend