Hirdetés
A korai elhízás megbélyegzi az öregkort

A korai elhízás megbélyegzi az öregkort

A nemrég megjelent tanulmány szerint azoknak a nőknek, akik fiatal felnőttkorukban híznak el, vékony kortársaikhoz képest sokkal kisebb az esélyük arra, hogy egészségesen érjék el az öregkort.

Hirdetés
Hirdetés

A British Medical Journal (BMJ) folyóiratban publikált vizsgálatban több mint 17 000 amerikai nőt vizsgáltak kétévenként körülbelül 50 éves koruktól legalább 70 éves korukig. Minél többet híztak, annál kisebb volt az esélyük az "egészséges túlélésre". Ez utóbbi kifejezés arra utal, hogy kórtörténetükben nem fordul elő 11-nél több krónikus betegség illetve jelentős mentális vagy fizikai hanyatlás 70 éves életkor felett. A legalább 70 éves életkort megért önkéntesek közül 1686 (9,8%) felelt meg az "egészséges túlélés" feltételeinek.

Az ebbe a csoportba tartozók döntő többsége a kutatók szerint a testtömeg-index alapján meghatározott stabil és mérsékelt testsúlyt tartott fenn. Háromnegyedük középkoráig vagy egyáltalán nem dohányzott, vagy leszokott.

A kutatók megállapították, hogy a testtömeg-index minden egyes egységgel történő növekedése a tanulmány kezdetétől, a résztvevők középkorától, az "egészséges túlélés" esélyének 12 százalékos csökkenését eredményezi.

Még ennél is megdöbbentőbb azonban a fiatalkori hízás hatása. 18 éves kor után minden kilónyi testtömeg-növekedés öt százalékkal csökkenti az egészséges túlélés esélyét.

Azok a nők, akik 18 éves korukban túlsúlyosak voltak, és legalább 10 kilogrammot híztak középkorukra, 82 százalékkal kisebb valószínűséggel érték meg a nyolcvanas éveiket problémamentes egészségi állapottal.

"Ezek az adatok bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a középkorú elhízás szoros összefüggésben áll az egészséges túlélés csökkent valószínűségével az idős kort megélt nők esetében, ami hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy fiatal felnőttkortól egészséges testsúlyt kell fenntartani" - írták a szerzők.

Forrás: AFP / Medipress

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend