A csontritkulás a csontok mésztartalmának csökkenésével járó csontbetegség, melyben a csont szerves és ásványianyag-tartalma egyforma mértékben csökken. Amennyiben a csonttömeg-csökkenés és a csontszerkezet felbomlása bizonyos mértéket elér, a csontok már kisebb fokú terhelésre könnyen eltörnek. Ezt az állapotot nevezzük csontritkulásnak, melynek többféle formája és megelőzési módja ismeretes.

Új népbetegség a csontritkulás (oszteoporózis) hazánkban és a világon egyaránt. A változás (menopauza) korában szinte minden harmadik nő, valamint az időskorúak nagy százaléka szenved ebben a betegségben. A magyar lakosság 7-10 százaléka, mintegy 700 ezer ember érintett. Nőknél négyszer gyakrabban fordul elő, mint férfiaknál.

A csont és a csontritkulás

Csontrendszerünk nem csupán szilárd és változatlan vázszerkezet, hanem élő szövet. Életünk során a régi csont folyamatosan bomlik, és helyette új csont képződik. A csontszövet alapanyagát egy szerves és egy ásványi anyag képezi, ami biztosítja a csontok szilárdságát, stabilitását.

A gyermek-, a serdülő-, s a fiatal felnőttkorban több új csontszövet képződik, mint amennyi lebomlik. 30 éves kor után azonban a csontlebontás nagyobb mértékű, mint az új csontképződés, igy a csontok tömege folyamatosan csökken.

Hogyan értelmezhető a csontritkulás?

Olyan mésztartalom-csökkenéssel járó csontbetegség, melyben a csont szerves és ásványianyag-tartalma egyforma mértékben csökken.

A szó maga porózus, lyukacsos, üreges csontot jelent, ahol a csont a betegség folyamán elvékonyodik, megritkul, üregessé válik.

Amennyiben a csonttömeg-csökkenés és a csontszerkezet felbomlása bizonyos mértéket elér, a csontok már kisebb fokú terhelésre könnyen eltörnek. Ezt az állapotot nevezzük csontritkulásnak.

Minél kevesebb az ún. csúcscsonttömeg - ami az élet során elért legnagyobb csonttömeget jelenti -, annál hamarabb következik be a csonttörés veszélyével járó csontritkulás.

A 40. életév elteltével arányosan csökken a csonttömeg és gyengül a csontszerkezet. A 65. életév felett a nők és férfiak csonttömegvesztése csaknem azonos mértékű.

A nőknél a változó korban és utána a csontvesztés folyamata felgyorsul. Ennek oka a női nemi hormonok (ösztrogén) szintjének csökkenése.

A csontritkulás formái

Posztmenopauzális csontritkulás, melynek két formája ismert:

• A súlyos, gyors lefolyású forma, ami a változó kor körüli nők 15-20 százalékát érinti.

• A lassan, lappangva kialakuló forma, ami az előzőnél sokkal gyakoribb.

A csontritkulás e formáinak pontos kóreredete még tisztázatlan, de alapvetően az ösztrogénhiány okozza.

A posztmenopauzális csontritkulás veszélyeztető tényezői

• Családi hajlam

• Alacsony termet

• Gracilis alkat

• Alacsony szülésszám

• Gyermekkori alultápláltság

• Kalciumszegény táplálkozás

• Korai menopauza

• Felnőttkorban a méh eltávolítása

• Ülő életmód

• Kevés mozgás, a fizikai aktivitás hiánya

• Alkohol

• Dohányzás

• Koffein

• Gyógyszerek (szteroidok)

• Fokozott pajzsmirigyműködés

Időskori csontritkulás

Időskorban, megelőző tünetek nélkül, rendszerint combnyaktörés, csuklótörés vagy csigolyatörés formájában jelentkezik.

Másodlagosan kialakuló csontritkulás

A másodlagosan kialakuló csontritkulás ritkábban fordul elő, és mindig valamilyen alapbetegségnek a következményeként jön létre.

• Cukorbetegség

• Fokozott pajzsmirigyműködés

• Gyulladásos ízületi betegségek

• Hematológiai kórképek

• Idült alkoholizmus

• Gyógyszerártalmak

• A bél felszívódási zavarai

A posztmenopauzális csontritkulás jellemző tünetei

• Hát- és derékfájdalom, melynek hátterében a csigolyák összenyomódása, esetleg törése áll

• Típusos törések a csigolyákon, idősebb korban a csuklón és a csípőtájon, mivel a csontvesztés ezeken a csontokon a leggyorsabb.

• A test alaki változásai: a hát fokozott görbülése, a mellkas besüllyedése, a testmagasság csökkenése.

A posztmenopauzális csontritkulás megelőzése

A nemzetközi oszteoporózisprogram elsődleges feladata az egészséges populáció időben történő szűrése a csonttömeg mérésével. Az időben történő szűréssel, korai diagnosztizálással, az időben megkezdett kezeléssel megelőzhető a betegség kialakulása, illetve a folyamat késleltethető.

A megelőzés másik igen fontos része a veszélyeztető tényezők korai felismerése, azok kiiktatása, illetve gyógyítása.

A megelőzésnek három formájáról kell még beszélni:

Az elsődleges megelőzés

Az elsődleges megelőzés középpontjában a gyermekek, serdülők, fiatal felnőttek állnak, akiknél megfelelő testmozgással, fizikai aktivitással el kell érni azt a csúcscsonttömeget, amiből 30 éves koruk után a betegség kialakulása nélkül veszíthetnek.

Tudományosan igazolt tény, hogy a csontokra ható állandó, váltakozó terhelés oly módon alakítja a csontszerkezetet, hogy a nagyobb terhelésnek kitett területeken a mechanikai erők révén a csontképzés fokozódik (piezoelektromos hatás).

Bizonyították a fizikai aktivitás csonttömegre, a csont ásványianyag-tartalmának növekedésére, a megfelelő mennyiségű induló csonttömeg kiépítésére kifejtett pozitív hatását. A mozgás mellett komoly szerepe van a megelőzésben a helyes táplálkozásnak, a kalcium- és fehérjedús étrendnek, a megfelelő D-vitamin-ellátottságnak.

A másodlagos megelőzés

A másodlagos megelőzés során igen fontos a veszélyeztető tényezők korai felismerése s az időben megkezdett kezelés, amikor is a betegnek még igen kedvező kilátásai vannak a gyógyulásra. A változó korban lévők csonttömegpusztulásának csökkentésére hormonpótlást, kálciumbevitelt, kalcitoninkezelést alkalmaznak, amit fizioterápiával egészítenek ki.

A harmadlagos megelőzés

Itt már komoly szerepet kap a betegség folyamatának lassítása, a megfelelő kezelési módok alkalmazása, az életmód megváltoztatása.

A csontritkulás kezelése

A kezelés középpontjában a betegek megfelelő felvilágosítása, tájékoztatása áll. Ismerniük kell a betegség folyamatát, a megelőzés lehetőségeit, a gyógyítás módjait. A sikeres gyógyulás kizárólag a betegek bevonásával, aktív együttműködésükkel érhető el.

Fizioterápiás lehetőségek

A megfelelő időben és módon alkalmazott fizioterápia jelentősen javíthatja a beteg állapotát, a megfelelő életminőség megtartását.

Az igen sokféle fizioterápiás lehetőség közül fontos szerepe van a mozgásterápiának, mivel az aktív izomműködéssel, a gerincre ható célirányos terheléssel a csonttömegvesztést mérsékelhetjük.

Az idősebb korban végzett rendszeres mozgás jelentősen csökkentheti a combnyaktörés gyakoriságát. A közepes erősségű, de a gerincet terhelő fizikai aktivitás időseknél is biztonságos, mivel csökkenti az esések számát, valamint igen jól hat légzésre és a keringésre. A változó korban lévőknél az enyhe vagy közepes erősségű aktivitás alig befolyásolja a csontsűrűséget, de a keményebb, erősebb program a csigolyák ásványianyag-tartalmának növekedéséhez vezethet.

A megfelelő időben és módon alkalmazott fizioterápia jelentősen segíti a beteg mozgásszervi problémáinak javítását, s biztosíthatja a megfelelő életminőség megtartását.

Koltainé Balázs Éva, gyógytornász