8000 év kokain

8000 év kokain

Egyes perui társadalmakban már nyolcezer éve is rágtak kókalevelet - azt a növényt, amelyből ma a kokain készül. Peru északkeleti részén talált leletek alapján bizonyítható, hogy már ebben az időszakban is rágták a kókalevelet és egyes kalciumban gazdag köveket.

Ez utóbbiakat elégették, hogy mészkövet nyerjenek belőlük, így a két anyagból együtt rágva jobban kioldódtak a kémiai vegyületek.

A kokalevél számos alkaloidának nevezett vegyületet tartalmaz, amelyek közül legismertebb a kokain. A növényt azonban gyógyító célokra is használták az inka civilizációban, mivel más alkaloidái csökkentik az éhséget, gyorsítják az emésztést, és segítettek a népnek túlélni a magasnyomású, kevés oxigénnel rendelkező körülményeket.

Az eddig talált legrégebbi lelet ezzel kapcsolatban háromezer éves volt, de most úgy tűnik, a kokalevél és a kövek együttes rágcsálása sokkal elterjedtebb is volt, mint korábban hittük. "Sok leletet találtunk az égetett padlók alatt. Úgy tűnik, ezt az elfoglaltságot nem családi körben űzték, hanem társas eseményként." - magyarázta az Antiquity című lapnak a kutatás vezetője, Tom Dillehay.

Amellett, hogy sok újat tudtunk meg az ősi civilizációkról, a felfedezésnek más hatása is lehet. Nemzetközi mozgalmak már régóta be szeretnék szüntetni a kokalevél termesztését az Andokban a kokain miatt. Dillehay szerint azonban a növény többről szól: "Sokan azt hiszik, ez a növény csak az utóbbi időben vált jelentőssé. Most kiderült, hogy fontos társadalmi, gazdaság, sőt vallási szerepe volt."

Peter Houghton, a londoni King's College tanára szerint a felfedezés főleg azért olyan jelentős, mert eddig nem gondoltuk, hogy már ilyen régen rágták a leveleket. Eredetileg széles tömegek hódoltak ennek a szenvedélynek, és csak később vált egy kis csoport kiváltságává.

 

Forrás: Medipress

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek