2-4 óra állás kell!

2-4 óra állás kell!

Ha Ön egész nap az íróasztal mellett ül az irodában, jobb, ha megfogadja tanácsunkat: naponta 2-4 órát álljon, sétáljon.

Két szervezet, a Public Health England és az Active Working CIC szakértői szerint a túl sok ülés egészségügyi károsodáshoz vezethet, de eddig még senki nem határozta meg pontosan az ülés-állás megfelelő arányát. A túl sok asztal mellett töltött idő mogásszervi, kardivaszkuláris megbetegedést, diabéteszt és bizonyos daganatos betegségeket okozhat.

2-4 óra állás kell!

Gavin Bradley, az összefogás képviselője elmondta, hogy az Egyesült Királyságban az irodai dolgozók idejük 75 százalékában ülnek, pedig jobb lenne, ha egy hosszabb ülés után hosszabb ideig állnának is, esetleg sétálgatnának. A munkarend megváltoztatása nem lesz könnyű, de a napi két-négy órát mindenkinek el kellene érnie.

Ez lehetséges úgy is, hogy a pihenőidejében semmiképp nem marad az asztal mellett, hanem feláll, mozog kicsit, de úgy is, ha a munkaadók gondoskodnak az olyan irodafelszerelésről, asztalról, amelynek magassága változtatható, ülni is és állni is lehet mellette.

Vannak olyan vállalatok, amelyek felismerték a probléma fontosságát, és már tettek ellene, mások még most csatlakoznak a mozgalomhoz. A Get America Standing, az az Amerika álljon fel! elnevezésű kampány nemrégiben indult el. A szekértők szerint az elkövetkezendő 20 évben elérhetik a kitűzött 4 órás küszöböt, ha minden rossz szokást sikerül megváltoztatniuk, és a munkavállalók megszokják, hogy lehet sétálgatva telefonálni, és oda lehet menni a kolléga asztalához, ha akarnak tőle valamit, ahelyett, hogy e-mailt küldenének.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek