Egyre több ritka betegség gyógyítható

Egyre több ritka betegség gyógyítható

Napjainkban, Európában 27-36 millió ember szenved valamilyen ritka betegségben. E betegségek gyakran járnak életveszélyes állapotokkal vagy krónikus rosszabbodással. Gyakori, hogy a test több szervét, több területet érintik, ezért komplexek, és felismerésük is nehéz, és az esetek jelentős részében a betegségnek nincsen gyógymódja, többnyire tüneti kezelést alkalmaznak.

A Semmelweis Egyetem, a klasszikus feladatok – így a gyógyítás, kutatás és oktatás – mellett fontosnak tartja, hogy a társadalmi felelősségvállalás vonatkozásában is kiemelkedő szerepet töltsön be hazánkban, hiszen itt jött létre az első ritka betegek számára elérhető fekvőbeteg osztály (a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetében).

A tudomány gyors fejlődése révén egyre több ritka betegséget tartanak számon, de a gyógyíthatóság aránya is nő - mondta Pogány Gábor, a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetségének (Rirosz) elnöke a ritka betegségek világnapján.

Azt tekintjük ritka betegségnek, amely ezer közül legfeljebb egy embert érint. Jelenleg hat-nyolcezer ilyen betegséget tartanak számon és a betegek 50-75 százaléka gyermek. Magyarországon több mint 600 ezer ember érintett.

Egyre több ritka betegség gyógyítható

A ritka betegség közé sorolják többek között a szklerodermát, a cisztás fibrózist, többféle szindrómát, továbbá az összes gyermekrákot is. A betegségek többsége, mintegy 80 százaléka genetikai eredetű. Ez az oka annak, hogy folyamatosan nő a betegségek száma, mert azokat a "genetikai forradalom" előtt le sem tudták írni - mondta a Rirosz elnöke. Korábban a ritka betegségek zöme gyógyíthatatlan volt, több beteg gyermek nem élte meg a felnőtt kort. A tudomány gyors fejlődése révén viszont a betegségek egyre nagyobb százaléka lesz gyógyítható.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek