A megtisztulás ideje

A megtisztulás ideje

A tavaszi megtisztulás jegyében, főként a húsvéti trakta előtt sokunk fejében megfordul egy tisztítókúra gondolata. A könnyebben emészthető ételek, a rostban gazdag nyers zöldségek és gyümölcsök fogyasztása járhat egészségügyi előnyökkel, de mindenképpen érdemes orvosi kontroll mellett végezni.

A Bibliában számos olyan eseménnyel ismerkedhetünk meg, amelyeket böjt előz meg. Az egyik ilyen, talán a legismertebb mind közül a 40 napos nagyböjt, amely hat héttel húsvét előtt, hamvazószerdán kezdődik. Ez ebben az évben február 14-ére esett, március 30-án lesz nagypéntek, április 1-én pedig húsvét vasárnap. Húst enni a szerdát megelőző húshagyó kedden lehetett utoljára, de a vasárnapok kivételt képeznek, akkor szabad húst fogyasztani.

A böjt nem méregtelenítés
Nagy különbség van a böjt és a méregtelenítés között. A szakrális böjt testi-lelki tevékenység, a testi szükségletekről való lemondás miatt jobban lehet koncentrálni a lelki dolgokra. A profán böjt célja ezzel szemben kizárólag a test megerősítése, ezért nem is egyenlő a fogyókúrával, elsődleges célja nem a testsúly csökkentése, hanem az immunrendszer formába hozása. Igaz azonban az is, hogy egy többnapos böjt után mindenképpen számolni lehet néhány kiló fogyással.

Ami sok, az sok
A téli időszakban az emberek nagy része jobban kedveli a kalóriadúsabb ételeket, amelyekből kicsit többet is eszik, mint a tavaszi-nyári időszakban, illetve többet, mint amennyi szükséges lenne. Napjainkban jellemző a túlzott zsír-, fehérje- és szénhidrátbevitel, a nagymértékű alkohol- és sófogyasztás. Mindehhez ráadásul mozgásszegény életmód és fokozott stressz is járul.

Normális esetben a szervezet azt és annyit tart meg a bevitt anyagokból, amire és amennyire szüksége van. A szervezetünk maga is méregtelenít. A többi között ez is a feladata a májnak, a vesének, a tüdőnek, a nyirokrendszernek és a bőrnek is. Ha azonban túlterheljük, a feldolgozás és a kiválasztás több energiát igényel a szervezettől.

Ez vezethet egyrészt súlyfelesleghez, másrészt általános energiahiányhoz és nem igazán tipikus tünetekhez. Ilyen lehet a fáradékonyság, ingerültség, csökkent teljesítőképesség, alvási zavarok, reggeli fáradtságérzés, rossz hangulat, esetleg fejfájás, emésztési és székelési nehézség, puffadás, ízületi fájdalmak, vagy magas vérnyomás. Ilyen esetekben böjttel, tisztítókúrával segíthetünk a testünknek az öntisztulásban.

A megtisztulás ideje

Szakember segítsen
Számtalan böjtkúrát ismerünk, kezdve az egynapos húsmentestől a többnapos léböjtig. Minden esetben alapvető szabály, hogy csakis egészségesen kezdhetünk bele, krónikus betegség esetén ki kell kérni a kezelőorvos tanácsát, és egy komolyabb, többhetes böjtöt érdemes orvosi kontroll mellett végezni. Nem engedélyezett a böjt tuberkulózis, pajzsmirigy-túlműködés, veseelégtelenség, vérképzőszervi betegségek, pszichiátriai zavarok, daganatos betegség esetén, valamint terhesség és szoptatás idején.

„Azok a tisztítókúrák a megfelelőek, amelyekre megfelelően felkészülünk, és nem csak az étkezésre koncentrálnak, hanem a lélek megtisztulására, a meditálásra, relaxálásra is. Az étkezésben  fokozatosan  kell szűkíteni a tápanyagok körét, majd fokozatosan kell újra kibővíteni azt, főleg, ha hosszabb kúrára készülünk. Az első nap elhagyhatjuk a fehérjét, mert ennek feldolgozása a legbonyolultabb a szervezet számára.
Másnap gabonából készült ételeket fogyasszunk, harmadnap zöldséget és gyümölcsöt, a negyediken pedig csak zöldség-, gyümölcsleveket, teát és vizet! Ezután napról napra újra visszaállhatunk a teljes körű táplálkozásra.
Az italok és ételek mennyisége és elkészítési módja is egyénfüggő. Egy kúra egy hétig vagy maximum tíz napig tarthat. Ha ennél komolyabb megtisztulásra vágyunk, akkor mindenképpen el kell mennünk egy megszervezett kúrára vagy böjttáborba, ahol igénybe vehetjük szakember segítségét!”, mondta el Kiss Izabella dietetikus.

Előnyök, hátrányok
A rendszeresen böjtölők tudják, hogy az ételmegvonásnak negatív hatásai is lehetnek, különösen az első napokban. Ilyen például a fejfájás, hasfájás, hányinger, levertség, rosszkedv. Hisznek azonban benne, hogy hamarosan jelentkeznek a pozitív hatások is, amely egyebek között a jobb emésztés és bélműködés, a bőr kisimultsága, a nyugodtabb alvás, a koncentrálóképesség és a közérzet javulása, a fogyás.

Az elmúlt időszakban a sorozatos ünnepek alatt a legtöbben nehezen emészthető ételeket fogyasztottunk. Télen nehéz beiktatni a böjtöt, hiszen kevesebb friss zöldség- és gyümölcs kapható a piacon, így nehéz egészségesebben táplálkozni.

Húsvét közeledtével azonban megjelennek az idényzöldségek, a salátafélék, a spenót, a zöldhagyma, a retek, a medvehagyma, amelyek jó alapjai lehetnek egy kímélő étrendnek. Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy – legalább ez idő alatt – a cigarettát és az alkoholt is el kell hagyni.
Dani-Pallósi Ágnes

A legnépszerűbb otthoni tisztítókúrák

- Háromnapos rostkúra: sok növényi alapú étellel a megszokottnál több rostot fogyasztunk napi két és fél liter víz kíséretében. Kerülendő a hús, a só, a félkész táplálék,
az alkohol, a koffein és a cigaretta.
- Heti 1 napos: hetente egy napon kétóránként kizárólag zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, mellé 2-3 liter vizet iszunk. Tilos az alkohol,
a cigaretta, a koffein. 
- Léböjtkúra (3 napos): egy nap felvezetés, egy nap léböjt, egy nap levezetés elosztásban: első nap csak nyers zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk. Második nap gyógynövényekből készült teákat, facsart gyümölcs- és zöldségleveket iszunk. Harmadik nap zöldség- és gyümölcsételekkel térünk vissza a megszokott táplálkozáshoz.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek